Öreg Harcos Blog

Öreg Harcos Blog

Garancsi, Mészáros és Orbán: strómanok és a tulajdonos

2016. január 06. - Öreg Harcos

2016-ben korán és szépen indul a újévi korrupciós termés. Garancsi István hirtelen  megvesz egy ingatlanfejlesztési projektet, Mészáros Lőrinc pedig az eszéki futball-csapatot. Nehogy félreértsük, ami folyik: az állami pénzen felhízlalt, állami hitellel segített vállalkozók nem a saját maguk nevében járnak el, hanem Orbán Viktor nevében, akinek ők valójában a vagyonkezelői. 

A Kopaszi-gát ügye évtizedes történet. Egy nehéz sorsú ingatlan projekt jutott el most Garancsi István érdekkörébe. A vállalkozóról az hír járja, hogy ellentmondást nem tűrően tud vételi ajánlatot tenni. Így szerzett meg már építőipari vállalkozást, ingatlant és sok mást. Akinél ő jelentkezik, az tudja, tudhatja: valójában Orbán Viktor vetett szemet arra az értékre, amit a cég jelent. Lehet ezt foglyul ejtett állam vagy akár maffiaállamnak nevezni, mindegy - a légyeg az, hogy így lesz magánpénzből pénz Orbán Viktor számára.
Garancsi és Orbán (Fotó: MTI/Beliczay László)
Az időzítés hibátlan. Épp most indul a 10+10 program a lakhatási támogatások területén, és Garancsi lakóparkjában biztos megéri majd vásárolni. Itt sanszos, hogy nem az áram lesz lopott, ahogyan a hírek szerint Lagzi Lajcsinál. Hanem minden, amiben a vezér segíteni fog, ez pedig nyilván versenyképesebbé fogja tenni a projektet az ingatlanpiacon. Garancsit és Orbánt az sem zavarja, hogy közben épp e területen kellene a tenisz és triatlon versenyeket rendezni az olimpiai megvalósíthatósági tanulmány szerint. Hiszen ők is tudják, hogy semmi értelmük az olimpiai álmoknak, azon is csak lopni szeretnének.
Felmerül a kérdés, hogy nem túlzó szavak-e ezek? Nem kellene-e óvatosan fogalmazni, hiszen úgy tűnik, nem történik más, mint hogy egy vállalkozó ajánlatot tesz egy másiknak, aki pedig eladja a portikáját, míg a vevő fizet. Kétségtelen, ez történik. De közben mindenki tudja, hogy ha nem adná el, amilye van, akkor másnap szaladna az adóhatóság, az élelmiszer-biztonsági hivatal vagy maga Polt Péter. A formális jogszerűség nem menti fel az urakat attól, amit elkövetnek.
Hiszen például 2015 végén egy minden jel szerint ál-adásvétel során az Orbán-család úgy adott el egy kőbányát Mészáros Lőrincnek, hogy közben a bányászat joga továbbra is a családnál maradt. Mi az eredmény? Valódi érték átadása nélkül jutott legalizált milliárdokhoz a miniszterelnök és családja. Nem véletlen, hogy Mészáros Lőrinc épít luxusvillát a Gellérthegy tetetjén, és a rossz nyelvek szerint ez is a család számára készül valójában.
Ugyanez a Mészáros Lőrinc most Eszéken vásárolt futball-csapatot. Mi történik valójában? A magyar adófizetői pénzen felhízlat gázszerelő Orbán Viktor kérésére Orbán Viktor pénzéből megvásárol egy helyben nyilván fontos, de valójában nem értékes holmit, amelyet utána üzemeltetni fog, természetesen adófizetői pénzből, ahogy az Felcsúton is történik az Akadémiával és a finanszírozásba zsarolt vagy finanszírozásra gyávult társasági adó-befizetőkkel.
Tele az ország sajnos olyan történetekkel, amelyek arról szólnak, hogy jól menő vállalkozásra vet szemet Orbán Viktor, és a tulajdonosnak szabadulnia kell a szorításból, így eladja, amilye van. Ilyen zsarolás elől menekülve adtak már el az elmúlt években ásványvizes céget, pékség-hálózatot. Mert voltak tulajdonosok, akik a menekülés során inkább mégis más tulajdonost választottak. 
De voltak, akik meghajoltak, és Orbánnak adták el, amilyük van. E törvénytelen üzeleteket fel kell és fel lehet számolni. Ellenzék legyen a talpán, amely hatalomra jutva meg meri ezt tenni. De meg kell.

Rogán újabb árnyalattal gazdagította a Fidesz nőképét

A vak komondoron átesett képviselő-élettárs portréjára Kövérbajszú Laci bácsi kisunokákat pingált, majd Ákos a női princípium misztériumát is ráfestette, erre jött Rogán Tóni, és felsliccelte az unokát szülő nő szoknyáját, hogy kivillanjon a combja a karácsonyfa előtt, miközben pajkos konzervatív gyerekek várják a Jézuskát. Ilyen lett Orbán pornográfnak leírt országa 2015 karácsonyára.

Mi még sokakkal együtt emlékszünk arra, amikor Balogh József fideszes országgyűlési képviselő és Fülöpháza polgármestere volt. Balogh 2013 áprilisában a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúja szerint ittas állapotban, minden előzmény nélkül ütlegelni kezdte az élettársát, akit négy-öt alkalommal ököllel arcon ütött, majd a hajánál fogva megragadta, és egy alkalommal a terasz fából készült korlátjához verte a fejét. Terike orrcsont- és járomcsont-törést szenvedett. Az esetről a 444.hu számolt be, és arról is írtak, hogy Balogh volt felesége szintén arra panaszkodott: volt férje verte, sőt elmondása szerint azzal fenyegette, megöli, ha ezt valakinek elárulja. A nő az RTL Klubnak is nyilatkozott arról, hogy Balog "25 éven át" verte.

Balogh az eset nyilvánosságra kerülése után azzal mentegetőzött, hogy felesége átesett a vak komondorukon. A Fidesz a megjelent hírek ellenére csak 2013-ban rúgta ki a pártból, és volt párttársai 2014 áprilisáig egyszer sem szólították fel arra, hogy adja vissza a képviselői és polgármesteri mandátumát.

2014 után már nem kapott egyetlen nő sem miniszteri széket Orbántól, aki szerint a magyar politika alapvetően a folyamatos karaktergyilkosságra épül, és ez brutális helyzeteket teremt, amit bírni kell, de a Fidesz elnöke szerint ezt gyűrődést a nők ezt nem bírják, ezért Orbán elképzelni sem tud a mostani állapotok között egy női minisztert.

Erre jött Kövér László, aki a Fidesz kongresszusán helyezte el a nőket a fideszes koordinátarendszerben: „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.”

Majd Ákos másnap rádobott még egy lapáttal az ECHO TV-ben, és mesélt a női princípiumról.

Ákos: A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak - én így érzem.
Riporter: Nem az a dolguk? Mi a dolguk a nőknek?
Á: Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk, valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni. Anyának lenni.
R: A kettő kizárja egymást?
Á: Nagyon úgy tűnik, igen. Hogy leszel anya, hogy töltesz a gyerekeiddel elég időt, hogyha vezető állású nem tudom ki vagy, nem tom hány forintért.

A politikai ismeretlenségből legendássá vált bunkóságával néhány hónapja feltört Tiffán Zsolt pedig még egy árnyalatot sötétített a fideszes nőképen. Tiffán szerint azé a haza, aki teleszüli, és meglátása szerint a nők társadalmi helyéről folyó vita túl van komplikálva, pedig ez a téma valójában „annyira egyszerű, mint az 1x1!”: „Az Embernek az asszonya szül gyereket! Az embernek a lánya unokát szül!” Csak azok a „liberális hülyegyerekek” akadnak fenn ezen a tételen, akik már azt sem tudják, kicsodák és mi ellen tiltakoznak.

Erre most itt van Rogán Antal, aki a közösségi oldalán mutatta meg, hogy milyen az igazi fideszes családi idill karácsonykor: Tóni kéjes vigyorral az arcán  pihenteti felesége combján kezét, miközben csak sejtelmes árnyék takarja Cili fehérneműjét.

rogankaracsony.jpg

Ezek után nem csoda, hogy Orbán a Fidesz-rezsim által uralt hazai állapotokat egyenesen a pornóhoz hasonlította:

"nem egy túlzottan 'igazságos' társadalom. Ez egy munkaalapú társadalom. Nehéz meghatározni, de olyan, mint a pornó: ha látod, akkor tudod, hogy az."

 

Feri the businessman

Mottók:

„Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.” (Kósáné Kovács Magda)

„Amit az ember másnak hazudik, elenyésző semmiség amellett, amit az ember önmagának hazudik.” (Hamvas Béla) 

Gyurcsány Ferenc a minap az Origo-nak adott interjúban is megerősítette, amit már hetek óta pusmognak a pesti flaszteren: első lépésben az MSZP a DK fő ellensége, aztán ha legyűrték őket, jöhet a Fidesz. A Medián friss mérései alapján úgy tűnik, a forgatókönyv nem is teljesen irreális, mégis, van az interjúnak egy eleme, amire mi, öreg harcosok is felkaptuk a fejünk: amikor cége, az Altus EU-s megbízása kapcsán elhangzó Fidesz kritikákról kérdezik őt, Gyurcsánynál elszakad a cérna, és azt mondja: „Elszoktak ezek a fiúk attól, hogy valaki tisztességesen keresi a pénzét.” 

Ezen a ponton pedig megállunk, veszünk egy mély lélegzetet, de ígérjük, hogy némely kitérők után eljutunk mondandónk lényegéhez is, melyet tulajdonképpen már mottóinkkal is előre bocsátottunk.

„Életemben egyszer már voltam politikus. Snitt. Aztán lettem üzletember. Snitt. És most újra politikus leszek. Ezek a szerepek elválnak egymástól.”  Ezt nyilatkozta Gyurcsány Ferenc 2003-ban, sportminiszterré való kinevezése után. Nem is állt meg ezen a ponton, hiszen lemondott tulajdonosi jogai gyakorlásáról. (Más kérdés, hogy azt már nem tudjuk, meddig tartott a lemondás.)

Talán csak a legöregebb harcosok emlékeznek arra a látványos sajtótájékoztatóra, amikor a leendő sportminiszter egykádkövet forgatva, őszinteségi rohamnak tűnő nyíltsággal tárta fel üzleti vállalkozásait és azok eredetét, azaz önnön vagyonosodásának folyamatát. A parrhészia,a gyónásnak és vallomásnak az antikvitásban nagyrabecsült ötvözete, mint alig pár héttel később kiderült, meglehetősen korlátos volt: sem az őszödi üdülőről, sem a Szalay utcai óvodáról, sem a Képviselői Klubról nem esett érdemi szó benne – mehetett is szegény Szijjártó Péter térdig feltűrt nadrágban a Balaton vizében lamentálni. Azaz a sportminiszter már ekkor is helyesnek tartotta, ha nem bontja ki „az igazság minden részletét.”

De 2003-at írtunk ekkor, és az tény, hogy sem miniszterként, sem miniszterelnökként nem volt látható jele annak, hogy az üzletember is profitált volna a miniszterelnök Gyurcsány ténykedéséből. Egyetlen kivétellel: mint az Index annak idején megírta, néhány igazi nagyfogyasztó (pl. Borsodchem, Péti Nitrogénművek, Dunaferr) mellett az Altus birodalom zászlóshajójának számító Motim is részesült az MVM által speciális, értsd mélyen a piaci ár alatt forgalmazott áramból. A dolog érdekességét az adta, hogy míg a felsoroltak kiemelten nagy fogyasztók voltak, „a Motimhoz hasonló, vagy akár annál jelentősen nagyobb mennyiségű áramot igénylő cég már meglehetősen sok akad az országban.” Azt persze nem tudni, hogy maga Gyurcsány lobbizott az olcsó áramért vagy elég volt annak tudata, hogy a regnáló miniszterelnök cége folyamodik kivételes bánásmódért, a lényeg az, hogy a Motim megkapta a soron kívüli kedvezményt.

Az Index cikke bő két héttel a vizitdíjat eltörlő népszavazás után és három nappal az MSZP-SZDSZ koalíció felbomlását előidéző MSZP pártértekezlet előtt jelent meg, melyen Gyurcsány egy bárszékről figyelmeztette (akkor még) koalíciós partnerét, hogy szálljon le a magas lóról, vagyis felejtse már el a reformokat. Így aztán, néhány szokásos Fidesz kirohanáson túl, különösebb vihart nem kavart az akkori politikai zajban

Gyurcsány már akkor megbukott, de csak egy évvel később, 2009-ben mondott le. Pártját 2010-ben agyonverték. Snitt.

fleto.png

Az üzletember Gyurcsány azonban nem tétlenkedett. 2009-ben, rögtön a lemondása után az Altus új üzletággal bővült, mondja a Népszabadságnak. Az üzletág uniós tanácsadással foglalkozik, frontembere Dobrev Klára, aki 2013 óta a volt miniszterelnök által 100%-ban tulajdonolt Altus vezérigazgatója is egyben.  (Az energikus ex-first lady miniszterelnöki ambícióiról és jelölti posszibilitásáról olyan sikeresen emlékeztünk pár hete, hogy maga Gyurcsány sietett cáfolni azt.)

Az új üzletág hasít. Sorra nyeri az uniós tendereket, köztük olyanokat is, melyek tárgya Magyarország fejlesztéspolitikájának egyik vagy másik eleme. Ez kiveri a biztosítékot a Fidesznél, hiszen ők legszívesebben rabláncon látnák a bukott miniszterelnököt, nem pedig a kassza csilingelését figyelő nagytőkésként – politikusként már eleget verték, ilyeténképpen a DK erősödése nekik éppenséggel örömhír, de ez egy másik bejegyzés tárgya lesz majd, ha élemedett korunk lehetővé teszi egyszer.

Első ránézésre ezzel semmi baj. Az Altus nem Magyarországon pályázik, hanem Brüsszelben. Az EU pedig kényesen ügyel arra, hogy tendereit átláthatóan és meritokratikusan bonyolítsa.

De és mindazonáltal:

  1. ha Dobrev Klára tanácsadó céget akar alapítani, azt éppen a Gyurcsány-kormány jóvoltából pár napon belül, gyakorlatilag nulla tőkével megteheti. Nincs különösebb tőkeigény, ami az Altus bevonását indokolná a minimális infrastruktúrán túl.  Öreg harcos is alapított már céget, mondhatjuk, igazán egyszerű dolog ez manapság. Ha ezen egyszerű eljárás dacára mégis inkább az Altus kebelén belül jön létre az új üzletág – mely mellesleg semmilyen módon nem kötődik az anyacég fő profiljához, a vagyonkezeléshez, akkor annak oka van. És nem kell Csepreghy Nándornak lenni, hogy ezt az okot felfedezzük.
  2. ha megnézzük az Altus honlapját, szembetűnő, hogy a feltüntetett referenciák túlnyomó része a Balkánhoz kötődik. Bulgária, Albánia, illetve Jugoszlávia utód államai. Azaz egy EU tagállam és a többi csatlakozni kívánó ország Európa legkorruptabb régiójában.
  3. az uniós pályázatokról lényegében a helyiek döntenek. Gondoljuk csak el: a bolgárul szinte anyanyelvi szinten beszélő Dobrev belejt a bolgár fejlesztési úgynökséghez: „My name is Dobrev, Clara Dobrev”, mondja Daniel Craig után szabadon, majd azancestryfeltárása után mintegy mellesleg megemlíti, hogy cége Gyurcsány tulajdonában van. És a noteszában ott a teljes kormány privát száma, hála Fletónak. Van még kérdés?  Bizonyosan lehet még, de nem akarunk bíróságra járni, ezért nem tesszük fel.
  4. És mi van Albániával, Macedóniával, Szerbiával meg Montenegróval? kérdezheti a naíva, akit egykoron Honthy Hanna alakított az Operettben. Nos, az van, hogy míg Magyarország azelőkelő47. helyen áll a korrupciós világranglistán, nevezett országok a 76-110. helyeket birtokolják. És innen nem is folytatjuk, mert öregek vagyunk már ahhoz, hogy rosszul fűtött bírósági termekben töltsük napjainkat.

Amúgy nincs nekünk bajunk azzal, ha a pályája végén egy politikus pénzt keres, ismertségét és kapcsolatait kamatoztatva. Kapitalisták vagyunk, nem Hugo Chavezbe oltott szamaritáriusok. Nem irigyeljük az így megszerzett vagyont. És nem gondoljuk azt sem, mint az egyszeri fidesznyik, nevezetesen, hogy Brüsszel ily módon, mintegy lopakodva finanszírozná Bauer Tamás pártját, a DK-t. Nem és nem.

Azt viszont nem csak gondoljuk, de hisszük is, hogy a politikusi pálya, illetve a kapcsolati tőke kiaknázásán alapuló üzleti tevékenység összeférhetetlen. Legalábbis azok számára, akik polgári demokrataként igyekeznek definiálni magukat, mint Gyurcsány Ferenc.

„Nem vagyok üzletember. Politikus vagyok, akinek van tulajdona. Másnak háza, autója van, nekem vállalataim is, de vigyázok, hogy ez ne keveredjen a politikával.”  Ugyan Fletó, ugyan.

 

Az újbaloldal dél-amerikai álmainak bukása

Az argentin választási fordulat után Venezuelában a chavezizmus maradéka is megbukott. Mindez bennünket nem a sokszínű és varázslatos Dél-Amerika jelene és jövője miatt érdekel, hanem a magyar újbaloldal lázálmainak lelepleződése miatt.

Schiffer András elvi alapon elutasítja a kapitalizmust, és immár az Európai Unióból is inkább kifelé vinné hazánkat - Vona Gáborral egyetértésben - egy Kelet-Európai Unióba. Az LMP továbbra is lázít a szabadkereskedelem ellen, mert szerintük fenyegetést jelent a világra, ha európai fogyasztók olcsó és jó minőségű amerikai fogyasztási javakhoz juthatnának. De a versenyt és a kapitalizmust elutasító LMP mellett a PM ideológusa is érdekeseket mondott korábban.

 Nehéz ez... (fotó: origo.hu)

Bár Scheiring Gábor azóta törölte a blogjáról a Chavezről szóló posztját (ez a PM-es emlékezetpolitika…), de az internet nem felejt. Scheiring a latin amerikai baloldal verhetetlenségéről jövendölt. Szerinte: "A latin-amerikai baloldal azt lépte meg, amit a magyar baloldal nem mert, nem tudott és nem akart: a hazai jobboldalra jellemző antiliberális nacionalizmus, a helyi oligarchákkal való szövetkezés nélkül kínált okos, befogadó és gazdaságilag is fenntartható alternatívát a neoliberális globalizációval szemben. Venezuelában Chavez alatt felére csökkent a szegénység, az extrém szegénység 70 százalékkal csökkent, az oktatáshoz és az egészségügyhöz való hozzáférés jelentősen javult, a felsőoktatási hallgatók száma megduplázódott, a 2011-ben indított közösségi lakásprogram pedig eddig 250.000 családot juttatott új otthonhoz."

Már Chavez halála előtt is válságba sodródott Venezuela. Az infláció 100 százalék feletti, a világ olajban egyik leggazdagabb országában áruhiánytól szenvednek, és mostanra mindenkinek elfogyott a türelme a kísérletezéstől. Az illiberális Venezuelában nincsenek független hatalmi ágak, és az állam mindenre rátelepedő gazdasági szerepvállalása is kudarcot vallott.

Van sok baj korunk globális világkapitalizmusával. A bajokról nem is tilos beszélni. Legyen szó akár jövedelmi- vagy vagyoni egyenlőtlenségekről, vagy például a középosztály válságáról. De az mára világos, hogy a fél évtizede még ajnározott dél-amerikai kísérletek mind megbuknak lassan. A problémákat nem oldották meg, viszont okoztak még néhány újat is a régiek mellé.

A chavezi szocialista, újbaloldali kísérlet bukásából nem következik, hogy korábban minden rendben lett volna ott. A katonai diktatúrák elnyomása és a kizsákmányoló turbó-kapitalista kísérletek sem voltak rendben. De az biztos, hogy hazánkban e példák kudarca miatt óvakodni kell a demagóg és populista újbaloldali kísérletek megvalósításától.

Az új hazafias népfront melegít

Nem öblögetnénk túl magunkat a förtelmes Fidesz-kongresszus utáni napokban. Már a hörgéshez is fáradtak, megtörtek vagyunk. Hiszen Németh Szilárd, Kövér László, Orbán Viktor, Rogán Antal és mások hazug szövegeit nem érdemes, nem szabad elemezni. Minden agysejt, amit erre pazarlunk elveszi az időt a valóban fontos dolgok elől.

De érdemes figyelni, hogy bár mindenki beállt az állampárti kórusba, Lázár János most is tett arról, hogy különállását megtudja a széles nyilvánosság. Hiszen az nem véletlen, hogy a teljes magyar sajtó megírta, Lázár a beszéde után távozott, meg sem várva semmi további fejleményt. Márpedig a régmúltra visszanyúló tapasztalataink szerint egy ilyen információmorzsa véletlenül nem jut el a sajtó képviselőihez. Lázár kollégái sokat és megfeszítve dolgozhattak az újabb, soros, intrikus háttérbeszélgetés előtt azon, hogy főnökük távolságtartását mindenki megértse.

lazar.jpgCézar és Brutus (fotó: nol.hu)

Szemben Lengyel Lászlóval nem gondoljuk, hogy a Fidesz az EU-ellenesség avagy EU-pártiság töri ketté, de abban neki is, másoknak is igazuk van: a Fideszen belül kulturális és személyes ellentétekből épülő konfliktus húzódik, és ez egyre erősödik. E konfliktusban ellenpólus nem épült még fel, de látszik, Navracsics és Lázár egyre inkább távolságtartóan viselkedik az orbáni politika lényegét érintően is.

Lázár is? - teszi fel magában a kérdés a trafikmutyin, Pakson, norvég-alapon és más gátlástalanságokon edződött szemű olvasó. Igen, Lázár. Mert persze szarul néz ki az egész, és ő biztosan azt hiszi, sok mindenre majd elmondhatja: „parancsra tettem”, de a nap végén mégis úgy néz ki, távolságot tart főnökének politikai vonalától.

Mondják a tanult emberek, hogy az ilyen rezsimek úgy buknak meg, hogy belülről valaki nekifeszül. A Hazafias Népfront önálló vonalvezetése azonban már a nyolcvanas években sem hatott senki számára sem önállónak, sem újdonságértékűnek.

A megtért ellenzéki

Néha érdemes figyelni arra, hogy mit tesznek azon ellenzéki politikusok, akik már mindenkit elárultak, akik nekik segítettek, és mégis próbálkoznak. Nem, most nem Fodor Gáborról lesz szó... Hanem Kónya Péterről.
Történt ugyanis, hogy a magát baloldali mozgalmárnak nevező volt katona megszavazta a Fidesz határozati javaslatát a kötelező kvóta ellen. Gondolhattuk volna, hogy a DK-hoz vagy Fodorhoz hasonlóan ő is csak félrenyomta a gombot, csak egy másik ügyben, de nem ez volt a helyzet.
Kónya Péter éppen próbálja megfogni a lényeget (fotó: Stiller Ákos / hvg.hu)
Kónya Péter büszkén ki is állt a számára megadatott kormányzati propaganda-dicsfénybe, és néhány percben "megtért ellenzékiként" elmagyarázhatta, miért tévednek a hazaáruló ellenzékiek, és miért ért ő épp egyet a Fidesszel. Annyi bölcsesség Kónyába nem szorult, hogy belátta volna, a Fidesz így használja őt cinikusan saját hatalmi céljaira. De mindegy is ez.
Viszont e saga következő fejezete sokkal érdekesebb. Az Együttől elkülönült és a Szolidaritással sem igazán szolidáris független parlamenti képviselőként ténykedő Kónya határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek. E javaslat célja nem világos, mert a benyújtott szöveg nem egyértelmű és zavaros.
Arra lehet következtetni, hogy valakik szóltak Kónya Péternek, hogy mindennek van határa. A kötelező kvóta ellen a Fidesz embertelen kampányának uszályába keveredő képviselő most ilyet szól: "a kvóták ellen szavaztam. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy hazánknak pusztán alapvető emberi kötelességből - már nem is számítva a nemzetközi szerződésekből fakadó kötelezettségeinket - segítenie kell és nem elzárkóznia, a segítséget kérő, bajba jutott embertársainkon".
Tehát: bár az EU a kvóta révén akar segíteni, Kónya szerint máshogy kellene akarnia ezt az EU-nak, és emberségesnek kell lenni. De hát akkor miért tetszett megszavazni a Fidesz embertelen határozati javaslatát?!

Az MSZP haláltusája zajlik

Az MSZP agóniája évek óta tart, de az utóbbi időben már teljesen egyértelművé vált, hogy halálos kimenetelű lesz az az agysorvadás és gerinctörés, amiben a Magyar Szocialista Párt szenved. Mi Öreg Harcosok reméljük, hogy ez a haláltusa már nem húzódik soká, mert az a fekélyes bűz, amit az MSZP áraszt a közéletben már nehezen viselhető, ráadásul az anti-orbánista oldalnak kifejezetten jót tenne, ha kicsit frissülne az erő.

Nemrégiben írtunk Hillerről, aki a Fidesszel dörgölőzik, Puchról és a pécsi csokitolvajokról, akik sajátos technikával intéztek irodabérletet és arról, hogy egy hangfelvételen arról hallottunk beszélni szocialista politikusokat a Józsefvárosban, hogy a párt helyi szervezetének fekete kasszájába ki, mennyi pénzt hozott, és mi is volt az év végi egyenleg. Már akkor is megírtuk: az MSZP képtelen változni, alkalmatlan a kormányváltásra.

(fotó: 168ora.hu)

Erre most itt van egy újabb ügy: a hvg.hu információi szerint az MSZP azért esett neki az Együtt elnökségi tagjának, Berkecz Balázsnak, mert szerintük Bajnai embere olyan keményen üti a Fideszt, hogy az már árt az együttes politikus városának, Szigetvárnak is, ugyanis a derék helyi szocialisták szerint Berkecz miatt bűnteti az Orbán-kormány a települést. Vagyis, ha jól értjük, akkor a szocik szerint ne ugasson egy ellenzéki politikus, szépen húzza be fülét és farkát, ne pofázzon a fideszesek viselt dolgairól, hanem halkan álljon be Hiller mögé, majd arcán szelíd mosollyal tartsa a markát, hátha hullik oda valami kis alamizsna.

Mindeközben - a 168ora.hu információi szerint - az egykor szebb időket is megélt MSZP a pazar Jókai utcai székházból egy Erzsébet körúti bérház hátsó udvari, kopott irodájában rendezkedik be, ugyanis milliárdos adósságok miatt eladó a jelenlegi székház. De a 168ora.hu írása szerint az MSZP még megmaradt tagsága is úgy látja, hogy "a párt egyáltalán nem, vagy rosszul ütemezve, erőtlenül reagál a politikai eseményekre, nem tud ellensúlyt képezni, nincsenek jó ötletei, rosszul szerepel a médiában, a fizetésemelésről szóló kampánya haloványra sikeredett, ráadásul a know-how sem teljesen saját, hiszen tökéletesen rímel a Fidesz rezsicsökkentési show-jára."

A párt kongresszusa adhatott volna egy esélyt arra, hogy egy gerincátültetéssel elkezdjék helyretenni az MSZP egészségét, de még csak valódi törekvés jeleit sem mutatták. Ehelyett fehér háttérre vetített fehér felkiáltójellel ünnepelték a semmitmondó új MSZP logót, és ezzel kezdetét vette az újabb "mérföldkő a párt történetében", a "kurvanagy semmi". 

 

 

Giró-Szász, a sikeres politikai vállalkozó

Így év vége felé mintha a Fidesznél ledobta volna a láncot a gép. Az idegenellenes menekültkampány sikerein felbuzdulva minden gátlást hátra hagytak. Az egy éve még épp bizonytalankodó kormánypárt újra magabiztos, mert készen a sikerrecept: bármit megtehetsz a mai Magyarországon, ha közben sokat becsmérelsz egy vélt ellenséget.

E "bármit megtehetsz" részeként mentesítette a Fidesz a közbeszerzési összeférhetetlenség alól, és ennek részeként kezdett el foglalkozni a Tiborcz-család immár az informatikai ágazattal. Reméljük, őket sok, sikeres kormányzati informatikai beszerzés környékén láthatjuk majd viszont, hogy tényleg saját lábra tudjanak állni...

Giró-Szász és más sikeres politikai vállalkozók (fotó: origo.hu)

De minden morális határon túlra most Giró-Szász András lépett. Ő, aki a semmiből lett mostanra milliárdos politikai vállalkozó. Ahhoz már neki sem volt gyomra, hogy Rogán Antal beosztottjaként dolgozzon a Propaganda Minisztériumban, így immár újra cégtulajdonosként ad havi majdnem egymillióért a miniszterelnöknek nélkülözhetetlen politikai tanácsokat.

De amit közben csinált, az még fideszes mércével is megér egy misét! Történt ugyanis, hogy még Giró-Szász államtitkársága idején korábbi és későbbi cége 140 millió forint értékben közbeszerzést nyert. A pályázat részeként mindenféle kamu témákban kell szakmányban gyártania a Strategopolisznak a tanulmányokat. E döntés után nem sokkal karrierút-változás következett be Giró-Szásznál. És immár mint korábbi cégének újdonsült tulajdonosa használja a saját maga által kiírt és megnyert közbeszerzés üzleti lehetőségeit.

A valóság ezzel szemben persze az, hogy a piacon mindenki tudja, hogy a Strategopolisz mindvévig Giró-Szász cége volt. A volt államtitkár saját zsebébe tömködte a közpénz, és most ezt tovább folytatja. A Fidesz és Orbán Viktor csak megengedte neki a fizetéskiegészítést. A tulajdon visszavétele amúgy is problémás adójogi szempontból , mert jó eséllyel keletkezhetett adóköteles jövedelme ezen oda-vissza játék során.

A korábban Török Gábor elemzőpárjaként megismert fideszes politológus az elmúlt években minden erkölcsi gátlással leszámolt. Milliárdokat keres, saját magának juttat pénzt, és közben morális felsőbbrendűséggel oktat ki bárkit, aki szembe jön. Ilyen egy sikeres fideszes vállalkozó.

Szavazni is képtelen a DK, nem csak kormányozni

Az elmúlt hetek a Demokratikus Koalíció ciklikusan éledező, majd lekonyuló magabiztosságának újabb szakaszát hozták el. Tavasszal nem szóltak másról ők, mint hogy gyakorlatilag ők Magyarország egyetlen és kizárólagos ellenzéki pártja, amelyik a felelős politizálás nevében még ingyenvizet is tud ajánlani minden magyarnak. Majd ez elmúlt.

A mostanság ismét düllető DK-s keblek a régi magabiztossággal feszülnek. Senki más nem ért semmihez, mindenki más vagy hülye, vagy áruló, vagy korrupt. És szinte percekre vagyunk attól, hogy a magyar nép ismét a vállán vigye be Gyurcsány Ferencet a Parlamentbe. Sercegtek is a DK-s kommandós blogok bloggereinek tollai, Gréczy Zsolt és Vágó István felváltva írta a propagandacikkeket a Nyugati Fényre és az Európa Kávézóra a rettenthetetlen és kormányzóképes vezér újabb dicsőséges hódításairól.

(fotó: mandiner.hu)


Látjuk. Gyurcsány Ferenc még a hibáiból is úgy tanul, hogy nap, nap után újra elköveti az összeset.

Erre eljött egy átlagos, szezonzáró parlamenti szavazási nap, és a DK összes képviselőjének elment az esze. Hatalmas kormányzóképességük odáig terjedt, hogy helyesen szavazni is képtelenek voltak. Namármost, aki önmagát és tagságát azzal hergeli, hogy mindenhez ért és a gerince is sokkal egyenesebb ellenzéki és kormánypárti versenytársainál, az legalább szavazni megtanulhatna a parlamenti patkóban.

Történt ugyanis, hogy az Országgyűlésen egy nap alatt erőszakolt át a Fidesz egy olyan, sötét és korrupt törvényt, amelyre jóérzésű ellenzéki politikus még félálomban sem mondhat igent. Az új törvénymódosítás két ponton rombolja tovább Magyarországot. Egyrészt beszűkíti a vagyonosodási vizsgálatok terjedelmét, másrészt mentességet ad egyes, vezető politikusok hozzátartozóinak a közbeszerzési tilalom alól.

A vagyonosodási vizsgálatok esetében a kulcsfontosságú, ún. becslési eljárást iktatja ki most a Fidesz, így a lényeget gyengítik le ebben a vizsgálati formában. És csak nyomozás részeként, vagy önmaga kérésére lehet mostantól ilyen vizsgálatott lefolytatni.

Ennél is súlyosabb, hogy immár csak az egy háztartásban élő vezető politikusi hozzátartozók nem indulhatnak közbeszerzésen. A Tiborcz-Orbán házaspár fellélegezhet. A karácsonyfadísznek szánt LED-fényt is eladhatják közterületi lámpafények újra! A gátlástalanságot lassan nem tudják fokozni a Fideszesek. Nincs sok gyereke az állami vezetői körnek, de mégis, mostantól közülük mindazok, akik kirepültek, újra belenyúlhatnak a közösbe. És sajnos, látjuk, tudjuk, bele is fognak.

Azon nem csodálkozunk, hogy a fővárost szétlopó Mesterházy Ernő pártjának elnöke, Fodor Gábor „félrenyomott” e szavazás során. Mindennek megvan az ára. Ott látjuk az igent nyomó képviselők listáján a DK-s Oláh Lajost is, aki serényen kitüntette Szíjjártó Péterrel közösen az áruló Medgyessy Pétert.

És bár eltelt azóta majdnem egy nap, a DK képviselői nem magyarázták szavazatukat. Ha netán komolyan gondolták, hogy támogatják e módosítást, akkor monnyonle. Ha pedig véletlenül nyomtak félre, akkor legalább az ünnepek idejére megkímélhetne mindenkit Gyurcsány Ferenc és az összes DK-s blog attól, hogy e remek párt kormányzóképességéről zengjen ódákat a magyar nemzettest kebelén.

Szavazni kellene először megtanulni, nem kormányozóképességről fecsegni.

Gyurcsány bérmálkozik

Gyurcsány Ferenc aféle impulzusvásárlója a különféle hiteknek, meggyőződéseknek, melyeket mindig nagy elánnal, nemritkán komoly szónoki teljesítménnyel vezet elő. Így lehetséges, hogy a lovári nyelven a parlamentben először megszólaló miniszterelnök később a rasszista Pásztor Albertet indítja polgármester-jelöltként, vagy a progresszív adózás egykori bajnoka mára egykulcsos adót akar.

Ilyenkor már semmin sem lepődünk meg, hiszen öreg harcosok vagyunk. Emlékszünk ugyan arra, hogy a bukott miniszterelnök harcos antiklerikálisként bukkant fel a magyar politikában. Sportminiszterként már arról vizionált, hogy  „Mária levette a kezét az országról”, majd a mindenkori magyar miniszterelnökök szokásos pápai látogatásán arról harsogott a haldokló II. János Pál fülébe, hogy legyen kedves megrendszabályozni a magyar katolikus püspöki kart.

Gyurcsány és szektája (fotó: origo.hu)

Gyurcsány ma már ott tart, hogy egy Júdás példázat után „hitét nem gyakorló katolikusként” definiálja magát 150 szombathelyi nyugdíjas munkásőr társaságában. Akik minden bizonnyal meghökkentek ugyan, de meglepődni már semmi olyanon nem lepődnek meg, amit az ő drága Ferijük vezet elő. Látták már őt táncolni, hallották hazudni, látták igazi könnyeket hullatni, sőt azt is, ahogyan egy parádés robinzonáddal kapja el elájuló szóvivőjét.

Mindent láttak már tőle és mindennel együtt szeretik, hiszen ő „A Feri”,  a legendás győző, az ember aki utoljára megverte Orbán Viktort. Hogy rajta kívül Horn és Medgyessy is nyert, az már nem számít, ahogyan az sem, hogy egy győzelem mellett nyolc csúnya vereség áll a mérleg másik oldalán, a 2006-os önkormányzati választástól a szociális népszavazáson át a tavalyi három buktával bezárólag.

De visszatérve a váratlan konfesszióra, körülbelül annyi benne az igazság magva mint a 2006-os költségvetés sarokszámaiban vagy a „trükkök százaiban”. Korábbi interjúiból tudni lehet, hogy valamikor ifjú korában papnak készült, de ennek elmélyültségét jól jelzi az a már miniszterelnökként tett nyilatkozata, miszerint annak idején bérmálkozott is egy darabig. Ami körülbelül akkora jártasságról tanúskodik a keresztény hitéletben, mint öreg harcos felesége, amikor azt kérdezi a focimeccsen, hogy a taccsot miért kézzel és nem lábbal végzik el.

A hitét nem gyakorló katolikus – ha van ilyen egyáltalán, gondoljunk csak a magyarságát nem gyakorló magyarra vagy a futballistaságát nem gyakorló futballistára… - a katolikus hagyomány éthosz és kultúra részese. Sem a bérmálás kapcsán kifejezett tudatlansága, sem más jel nem utal arra, hogy akár a kultúrát, akár az éthoszt ismerné. Ha csak nem az időről-időre rituálisan megismételt nyilvános gyónásokat nem soroljuk ide.

süti beállítások módosítása