Öreg Harcos Blog

Öreg Harcos Blog

A Hiller-Lázár kiegyezés

2015. november 03. - Öreg Harcos

Blogunk már hetekkel ezelőtt felfigyelt arra, hogy Hiller István elkezdett építkezni. Szívesen lenne az MSZP elnöke vagy a Botka László utódjaként a párt választmányának elnöke. De igazi terve, hogy az erős Jobbik veszélye esetén az általa irányított MSZP egy nagykoalícióban szívesen társául szegődne a Fidesznek. Azóta Orbán Viktor dicső szavakkal emlékezett meg Hiller Istvánról, és most újabb fejlemény került nyilvánosságra a Népszabadságban. Korábban is utaltunk már rá, mi, öreg harcosok, hogy Hiller István kiterjedt kapcsolatrendszerének része L. Simon László, volt államtitkár, állami pénzekre sikeresen pályázó fideszes „vállalkozó".

A most nyilvánosságra került, dokumentált információk szerint a kiegyezés részéeként Hiller István volt embereit juttatta munkához, pozícióhoz Lázár János és L. Simon László. A Fideszről eddig is tudtuk, hogy valaki csak addig az ellenségük, ameddig nem érdekük, hogy a barátjuk legyen. Virágos Gábor és Belényesy Károly visszatért a jólfizető állami régészeti munkák környékére, az örökségvédelem korrupt világába.

lazar_hiller.png

Hiller és Lázár (Fotó: index.hu)

A Hiller-közeli Virágos Gábor 2015. júliusában már meg is kötöte az első megbízási szerződését a Heritage Consulting Kft.-vel az új Puskás stadion építésének megkezdésének előkészítésére. E cég egyik tulajdonosa Belényesy Károly, akit korábban szintén korrupcióval vádolt a Fidesz, és aki korábban Hiller környezetéhez tartozott. Természetesen a mostani megbízás éppen az értékhatár alatt történt, mert úgy eszerűbb volt megkerülni a közbeszerzés nehézségeit. És nyoma van annak is, hogy a Fidesz megerendelői kebelére megtérő Hiller-káderek a kormányzati megbízásoktól roskadozó West Hungária Bau környékén is feltűntek.

Ha ez nem volna elég, Hiller István újkori káderpolitikáját másutt is beérni látja a Népszabadság. Szőke Balázs, aki korábban szintén Hiller környezetében dolgozott, és egy időben vadászott is rá a Fidesz, immár a Nemzeti Kommunikációs Hivatalnál tűnt fel. Elvégre a szaktudás nem veszhet el.

Ha összefoglaljuk, amit látunk, elszomorodunk. A volt szocialista pártelnök és kultuszminiszter a Parlament alelnöki székébe kapaszkodva kiegyezési pályára állt, és az MSZP-t is ilyen irányba vinné. Aláásva ezzel mindent, ami az MSZP mint baloldali párt kötelessége volna.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oregharcos.blog.hu/api/trackback/id/tr838048196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása