Öreg Harcos Blog

Öreg Harcos Blog


Az MSZP és a DK már feladta 2018-at

2016. november 26. - Öreg Harcos

Pár hete jelent meg a hír, hogy a szocik és Gyurcsányék megállapodtak Budapesten az egyéni képviselőjelöltek személyében, még egy gyanúsan hitelesnek tűnő lista is megjelent a sajtóban, de a szockók és Fletó egyháza is cáfolta a megállapodás tényét. Most a saját tehetségtelenségében és…

Tovább

Van-e ellenzék, és mit tudna tenni?

Sokat halljuk/olvassuk egy ideje különböző politológusoktól és közéleti véleményformálóktól, hogy nincs is ellenzék, vagy csak álellenzék van. Szerintünk azok, akik leegyszerűsítően azt állítják, hogy nincs ma ellenzék vagy semmit sem tesznek, azoknak legalább annyira felróható az, hogy ma a…

Tovább

Nagy gáz van az ellenzéki roncsderbivel

Egyre több ellenzéki véleményvezér vélekedik úgy, hogy az MSZP és a DK lényegében lemondott a 2018-as győzelem esélyéről. Viszont többek szerint árulás az árulásról beszélni, és talán ez a legnagyobb baj: nem engedik kipucolni az ellenzéki roncsderbi egyre büdösödő, lerobbant istállóját. Amint már…

Tovább

A Demokratikus Koalíció súlyos identitászavara

A fideszes alaptörvény ellen hirdetett tüntetést a Demokratikus Koalíció jövő hétfőre. A tüntetés jól mutatja, hogy milyen bajban van a DK. Hiszen Gyurcsány Ferenc tavaly azt ígérte a bocsoknak, hogy 2016 nyarára az ellenzék vezető ereje lesz az DK, nagyobb támogatottsággal, mint az MSZP. Ehhez…

Tovább

Kész Zoltán, az ellenzéki csalódás

Bombameglepetést robbantott Kész Zoltán, független országgyűlési képviselőről a Reflektor.hu. Az újfajta ellenzéki együttműködés sikeres mindapéldányaként megválasztott politikus Matolcsy György jegybankelnök legmocskosabb alapítványától, a Pallas Athéne Domus Animétől kapott támogatást egy, a…

Tovább

A Habony-TV bevetésen

A TV2 szerkesztősége megszolgálja a fideszes pénzt: az elmúlt hetekben a kiegyensúlyozottság látszatára mindeddig adó csatorna a pedagógus-tüntetés szervezője, Pukli István ellen indított lejárató hadjáratot, most pedig az Együtt alelnökét, Juhász Péter korrupció-ellenes harcost vette célba. Az…

Tovább
süti beállítások módosítása