Öreg Harcos Blog

Öreg Harcos Blog

Lord Fletó

2017. március 05. - Öreg Harcos

Mi, öreg harcosok tényleg sokat láttunk. Már felnőtt fejjel éltük meg TGM konzervatív fordulatát, Orbán kereszténydemokratának hazudott epifániájáról nem is beszélve. Akkor egyik sem lepett meg igazán, de most meglepődtünk.

(Disclaimer: abból a jóindulatú feltevésből indulunk, hogy Gyurcsány Ferenc beszédének elmondásakor a józanság valamennyi kritériumának maximálisan megfelelt, így beszédét egy magát felelősnek gondoló politikus gondolatkísérleteként értékeljük. Ha tévednénk, az olvasó elnézését kérjük a továbbiakban.)

Az történt ugyanis, hogy kedvenc tévénkre kapcsolva meghallgattuk a gréczyzsolti értelemben vett legnagyobb miniszterelnök kongresszusi beszédét. Kissé meghökkentő volt látni az egykori maratonfutó sportminiszteren a háj markáns megjelenését, a 30 kg túlsúlyt, de a látványon hamar túltettük magunkat és kontentre összpontosítottunk.

Azt is viccesnek találtuk, hogy a volt miniszterelnök első kormányprogramját plagizálja afféle autogén Schmitt Pálként („több lehetőség lent, több felelősség fent”), de egyrészt tudjuk, hogy a plágium műfaja a pécsi egyetem KISZ titkárától sem volt idegen, másrészt mit is várnánk egy öregecskedő politikustól, aki a műfaj Korda Gyurijához hasonlóan saját régi slágereit énekli, melyek anno, jó ötven éve, a rakkendrollra adott válaszként születtek.


picture1.pngLord Gyurcsány Ferenc dalra fakad a DK kongresszusán

Aztán egyszer csak olyasmi történt, mintha Korda Gyuri minden átmenet nélkül blackened death metálba menne át. Az elkövetkező percekben a szemünk láttára emelkedett ki, szinte a habokból, a magyar konzervativizmus világító fáklyája, pedig csak annyi történt, hogy Lord Fletó Marxszal szólva végre visszatért abba az állapotába, amikor a lét határozza meg a tudatot.

Kicsit konzervatív is vagyok, mondta az ismert gyáros, a magyar baloldalt évi százmilliós osztalékkal a zsebében megújítani kívánó milliárdos, aki élete egy rövid szakaszában, bő négy évig Magyarország gréczyzsolti értelemben vett felvirágoztatásán (ómagyarul: tönkretételén) munkálkodott. Igen, igen! Harminc évnyi politizálás után Fletó is felismerte, hogy a lét határozza meg a tudatot, márpedig, ha osztalékból élő vállalkozó vagyok, akkor úgy is illik, hogy milliárdoshoz méltóan védjem a vagyoni egyenlőtlenség gondolatát.

A dolog még autentikusabb lett volna, ha a haver és üzlettárs Kóka János remek gondolatát is beidézi a békákról és a lecsapolni való lápról, de Magyarország legidősebb és legképzetlenebb (szimpatizánsokkal rendelkező) pártjának küldöttei anélkül is véresre tapsolták a tenyerüket, hogy a megkérdezésük elmaradását feszegette volna bárki.

Persze Fletó lordként is Fletó marad, a konzervatív úrból csak előtör a proletár következetlenség. "Ülnék otthon és jön a pénz” – mondta, majd azt is hozzátette, hogy „ha kivesszük az erőfeszítést a közös életünkből, akkor nem előre fogunk jutni, hanem egyhelyben fogunk topogni.”

Ejnye, na, Fletókám. Ülsz otthon és jön a százmilka osztalékban? És ez elfogadhatatlan? Tettél bármit a Motim felvirágoztatásáért, vagy az Altus profitjának növekedéséért az elmúlt naptári évben? És ha nem, hiszen politikával foglalkozol, nem üzlettel, mint azt többször elmondtad, akkor az rendjén vagy, hogy ülsz otthon, és az osztalékról döntő éves közgyűlés után jön a pénz? Erőfeszítés nélkül, csak úgy, tulajdonosi döntésként?

Álljon már meg a menet. Konzervatív úr legyen legalább úr, ha már nem olvasott a Gréczy féle sajtóközleményeken kívül semmit az elmúlt 8-10 évben. Úrnak lenni, nem kell olvasottság, elég egyfajta habitus. Például az, hogy nem intézek fulmináns kirohanást az ellen a munka nélküli jövedelem ellen, aminek magam is haszonélvezője vagyok.

Mi, öreg harcosok nem vagyunk sem egalitáriusok, sem alapjövedelem-pártiak. De ehhez nem  is kell konzervatívnak lenni. Elegendő, ha az egykori „harmadik út” szocdem-liberális szintézisét követjük. Tudod Fletó: az a harmadik út, melyen egykor te is elindultál, de mára úgy tűnik, összekeverted a Szemlőhegyi úttal. Vagy Korda Györgyöt a blackened death metállal.

A bejegyzés trackback címe:

https://oregharcos.blog.hu/api/trackback/id/tr7012314439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása