Öreg Harcos Blog

Öreg Harcos Blog


Botka ebbe bele fog bukni

2017. július 27. - Öreg Harcos

Az átlagosnál talán több reményt fűztünk Botka László miniszterelnök-jelöltségéhez, mint a közéleti ügyekben véleményt formálók többsége, de be kell lássuk tévedtünk. A szegedi polgármester messze alulteljesít minden várakozást, még a miénknél jóval pesszimistábbak által felvázolt forgatókönyveket…

Tovább

Kerék-Bárczynak igaza volt Gyurcsány-ügyben

Önleleplező hétvégén vagyunk túl. A Demokratikus Koalíció (DK) saját maga fedte fel lapjait, és egy merész hajtűkanyarral elkezdett érvelni a DK önálló listája mellett. Van ebben meglepő? Valójában nincs, hiszen Kerék-Bárczy Szabolcs szépen megjövendölte ezt. A hivatalos nyilvánosságban a DK évek…

Tovább

Üzenet Botka Lászlónak

Úgy tűnik, hogy Botka László erőt gyűjtött a nyári elvtársi pofonok után, és beleállt abba a szerepbe, amit már 2014 nyarán fel kellett volna vállalnia. Viszont most sem sikerült eltalálnia a megfelelő hangot. Hacsak nem az volt a célja, hogy eleve kudarcos legyen a kísérlete az ellenzék élére való…

Tovább

Az MSZP és a DK már feladta 2018-at

Pár hete jelent meg a hír, hogy a szocik és Gyurcsányék megállapodtak Budapesten az egyéni képviselőjelöltek személyében, még egy gyanúsan hitelesnek tűnő lista is megjelent a sajtóban, de a szockók és Fletó egyháza is cáfolta a megállapodás tényét. Most a saját tehetségtelenségében és…

Tovább

Nagy gáz van az ellenzéki roncsderbivel

Egyre több ellenzéki véleményvezér vélekedik úgy, hogy az MSZP és a DK lényegében lemondott a 2018-as győzelem esélyéről. Viszont többek szerint árulás az árulásról beszélni, és talán ez a legnagyobb baj: nem engedik kipucolni az ellenzéki roncsderbi egyre büdösödő, lerobbant istállóját. Amint már…

Tovább

Az MSZP fideszes ügynökei

Az elmúlt egy-két hét legfontosabb fejleménye a Magyar Szocialista Párt tisztújítása volt. Az új vezetésnek sok sikert kívánva meg kell állapítani, hogy a szocialisták tele vannak a Fidesz ügynökeivel. A három legfontosabb Mesterházy Attila, Hiller István és Molnár Zsolt. Egyiküket a pénz, másikukat…

Tovább

Horn Gyula politikai sírjának fosztogatói

Igen, kedves olvasó, jól érzi, itt most a Demokratikus Koalícióról lesz szó. Gyurcsány Ferenc a múlt hét végén arról beszélt, hogy szerinte most Horn Gyula a DK tagja lenne. Gyurcsány Ferenc hazudik. Horn Gyula ma az MSZP tagja volna, ha élne. De szerintünk sosem lépett volna be egy személyi…

Tovább

Botka László megalázása

A Magyar szocialista Párt úgy választott új vezetést, hogy közben megalázta legértékesebb emberét. Szégyen ez a szocialista politikai közösségre nézve. Súlyosabb következmény, hogy immár mindenki számára világos lehet: az új vezetésű MSZP és hű szövetségese, a DK nem győzni akar. Csak osztozkodni,…

Tovább

Itt az MSZP végjátéka?

MSZP összeborult a Fidesszel Zuglóban, Szigetváron és még ki tudja hol. Dunaújvárosban egy megállapodást felrúgva rontják a balodal nyerési esélyeit, miközben a sajátjai vágtak alá annak a Botka Lászlónak, akit sok baloldali látna szívesen a miniszterelnöki székben, miközben Orbán Hillert polírozza.…

Tovább
süti beállítások módosítása