Öreg Harcos Blog

Öreg Harcos Blog

Mélyrepülésben a Demokratikus Koalíció

2015. szeptember 29. - Öreg Harcos

Miközben az elmúlt hónapokban a Gyurcsány Ferenc pártja arról írt, blogolt, nyilatkozott és szivárogtatott, hogy a DK már átvette a vezetést az MSZP-től, a valóság az, hogy az elmúlt egy év növekedését elveszítve áll.

Nyár eleje óta a DK, döntően fideszes közvéleménykutatók adataira hivatkozva folyamatosan arról beszélt, hogy a párt elérte és már meg is előzte az MSZP-t. A párt politikusai arról beszéltek, hogy a végleges válságba sodródott szocialisták szavazói elszivárognak, és nincs más hátra, mint hogy a DK legyen az a párt, amely megmenti az ellenzéket. E történeteknek részét képezte, hogy mivel a DK szerint az összes kisebb párt már eltűnt és mérhetetlen, így záros határidőn belül csak Gyurcsány Ferenc és a DK marad a porondon.

A mese ezen pontján mindenki felébredhet, mert a bilibe lóg a keze. 

Fotó forrása: 444.hu

Az elmúlt napokban a Medián és a Nézőpont egyaránt arról számolt be, hogy a Fidesz népszerűsége nő, az MSZP támogatottsága vagy nő vagy stagnál, míg a DK népszerűsége csökken, a kisebb pártok stabilan állnak. Ha most azon túllépünk, hogy a DK a saját hazugsága során leginkább fideszes közvéleménykutatókkal hitelesítette politikai stratégiáját, megállapíthatjuk, hogy ez így nem fog menni, mert a valóság bonyolultabb. A Nézőpontnál 13 százalék helyett csak 8 a DK népszerűsége a potenciális szavazók körében, a Mediánnál pedig 9 helyett 6 a biztos szavazók körében. Mindkettő szignifikáns változás.

A DK valóban népszerűbb lett tavasszal, mert Bajnai cserben hagyta az Együttet, és néhány tízezer szavazó onnan átment, valamint az MSZP politikai passzivitása átsodort szavazókat az aktív DK-hoz. A menekültválság idején a kisebb pártok közül volt, amelyik eltűnt, az Együtt a Medián szerint az LMP-vel azonos szinten, 3 százalékon stabilizálta magát, továbbra is parlamenti bejutási küszöb alatt. Az MSZP táborát megosztja a menekültügy, így a szocialisták célszerű hallgatása kifizetődött.

Gyurcsány Ferenc elvi politizálása tiszteletreméltó is lehet, csakhogy a DK sem az erősödése során, sem egyébként nem rendelkezik már fiatal, városi, modernizációs szavazatokkal, kizárólag a régi MSZP, Gyurcsány Ferenc 2006-os szavazóinak maradékán rágódik - együtt a szocialistákkal. Mindez azért fontos, hogy mert világossá válik Gyurcsány Ferenc és a DK politikai hibája.

Pásztor Albert, a május elsejei ingyenvíz nem fér meg egy szociálliberális párt elvi kiállásával az antirasszizmus és a menekültek ügyei mellett. Ezt a feszítő ellentmondást a volt miniszterelnök hónapról hónapra változó manírokkal próbálja lefedni. Néha elvi politikust játszik, és arról beszél, hogy "bátran mer szembe menni akár a saját támogatói érzületével", és ezt akkor hősiességnek is láttatják a DK politikusai, bloggerei és FB-posztolói. Néha, ezzel szemben vérbeli populistaként - szintén webkettes ajnározástól övezve - arról beszél, hogy adjunk a rászorulóknak ingyen vizet, támogassuk a férfiak 40 év után járó nyugdíját, jelöljük Pásztor Albertet és a civileket szídva fojtsuk meg a rendszerbontó népszavazást.

Magyarul: a DK akár növekszik, akár csökken, semmit nem tesz annak érdekében, hogy valójában alakítsa saját táborát. A DK pont ugyanazt csinálja, amit az MSZP: bízik a régi, idősebb szavazókban, és nem új szavazókat akar, nem ennek érdekében politizál és teremt érzelmi, politikai közösséget, hanem csak csődgondnokként kezeli a maradék szavazókat. Miközben jó volna, ha végre tudni lehetne, mi végre is vannak - ha vannak egyáltalán - a kisebb pártok, addig jó volna látni, valójában mit akar a DK, milyen politikával, kiket képvisel. 

Mert az sehova sem vezet, ha a Gyurcsány-párt csak túlélni akar. Az MSZP abban jobb és stabilabb is.

A kormányváltás sírásója: ATV

A baloldali közvélemény egyre nagyobb megütközéssel figyeli az ATV-t. A gondolkodók sokszor már arra ragadtatják magukat, hogy a Hír TV az új ATV. Ezt mi nem gondoljuk. Mert a bűnbánó maffiózóként saját, jólfelfogott érdekéből immár kormánykritikus Simicska-TV csak a lopott pénz más irányultságú elköltését jelenti, nem pedig valami tiszteletreméltó szándékot. De az ATV nincs rendben. Mára már olyan bonyolult politikai helyezkedős játékot játszik, amely során már maguk sem tudják, melyik cselüket melyik másik követi.

Először is ott van a tisztázatlan tulajdonosi szerkezet és a tulajdonos egyház jelentette probléma. Semmi baj nincs azzal, ha egy karizmatikus közösség szert tesz egy tv-re. Azzal sincs baj, ha ezt részben hitbeli elvei sugárzására használja. Ugyanakkor a Gyülekezet inkább konzervatív közösség, amely közben az amerikai evangéliumi közösségekhez hasonlatosan erősen Izrael-barát, az antiszemitizmus ellen határozottan fellépő. Ennek részeként az egyház konzervatívabb zsidó közösségekkel is jó kapcsolatot ápol. Ami ebből látszik hazánkban, az alapvetően hasznos. Oly sok szélsőség között fontos egy, az antiszemitizmus ellen küzdő közösség.

Fotó: MTI / Kollányi Péter

Ugyanakkor a magyar ellenzék és a konzervatív látásmód néha más álláspontra jut. Ez most, a menekültválság idején látszott. Míg a Gyülekezet a menekültek kapcsán inkább aggodalmainak adott hangot (szíve joga), addig a TV közönsége kormánykritikus álláspontot várt el. Ebből furcsa helyezkedés jelent meg csak a képernyőn.

Ami súlyosabb baj az az, hogy az ATV úgy viselkedik, mintha érdekelt volna az ellenzéki széttöredezettség fenntartásában, az ellenzék kormányzóképtelenségének sugallmazásában. Tudjuk, a piacról élni kell, és ha nincs piac, akkor jó magyar szokás szerint az államból is jó dolog megélni. Az ATV az elmúlt években sok állami hirdetésből részesült. Ennek az a következménye, hogy egyre több ellenzéki érzelmű választó nézi elkerekedett szemmel, hogy miként tart életben az ATV mérhető társadalmi támogatottsággal nem rendelkező szervezeteket. Folyamatosan a megosztottság és belső vita látszatát erősítve.

Ennél is súlyosabb baj, hogy működik a cenzúra. Vannak témák, vannak ügyek, amelyek az ellenzéki kibontakozás szempontjából hasznosak, de semmiképp nem férnek fel az ATV képernyőjére. Az RTL ezerszer következetesebb és szakszerűbb kormánykritikájával szemben meglepő az ATV visszafogottsága számos tényfeltáró ügyben.

Sőt, immár úgy rendszeres vendégek különböző fideszes politikusok, hogy álláspontjuk nem talál kemény ütköztetésre, inkább megtisztelve érzik magukat a riporterek, hogy egy hatalmas, kormánypárti politikus állt az ő rendelkezésükre. A szerecsenmosdatás látszik, a nézők pedig érzik, mi  a dörgés. A fideszes média istrángját rángató szereplők pedig maguk is beszélik városszerte, az ATV ellenzéki ugyan, de ha kell, tudnak hatni rá. És mint látjuk, valóban sikerül is.

Az ellenzéki választók lelkét még ennél is jobban rombolja a régi és új televíziós értelmiség folyamatos, tájékozatlan és féltudású blablája az ATV képernyőjén. Friderikus kivételével elfelejtették, mi a valódi beszélgetés. És e helyett  tv-stúdiókba átültettett, önhergelő Facebook-vitákat látunk egykor többre hivatott szereplőkről. Ki-ki a saját nárcizmusát és tájékozatlanságát hatalmas magabiztonsággal kompenzálja, és közben a két-három évvel ezelőtti Fidesz-ellenes kliséken túl nem jut semmire.

Vagy pontosabban mégis jut: az ellenzék szapulására. Ha akciózik, akkor molinópárt és nincs programja. Ha programot hirdet, akkor túl szakszerű és nem hat az érzelmekre. Ha tüntetést szervez, akkor nem veszi figyelembe, hogy a tüntetésekre mindig ugyanazok mennek ki, és már nincs is értelme az egésznek, menne inkább vidékre. Ha vidékre megy, akkor nem látszik a médiában. Ha népszerűsködik, akkor populista. Ha szakszerűsködik, akkor elitista.

Mindezt ráadásul körülveszi az ellenzék eltemetésén túl az egész ellenzéki univerzum temetési miséjének zenebonája. Van olyan, csak az ATV-ben látható értelmiségi, aki negyedévente modern Spengler módjára megénekli a magyar baloldal alkonyát. Van olyan, aki képes egy-két héten belül önmagának is ellentmondani. És közben a riporterek csak fürdőznek a felszínes közhelyekben, maguk is gerjesztve a reménytelenség hangulatát.

Nem arra van szükség, hogy mindenki szeresse az ellenzéket, dehogy. Csak arra, hogy tájékozott emberek kelleően széles látókörrel, árnyaltan beszéljenek. Mert az Orbán-gyűlölet rituáléja maga szülte meg az ellenzék gyűlöletének rituáléját.

Az ATV immár nem megoldani akarja, nem segíteni próbálja az ellenzéki kibontakozást, hanem fenntartani akarja a megosztottságot és az ellenzéki választók reménytelenségét. Ahogyan Habony Árpád kívánhatja.

Így urizál a mi pénzünkből a Fidesz-kormány, amivel Puch is jól jár

A hét híre volt, hogy a kabinetvezetővé emelt Rogán Antal miatt durcis Lázár János 300 ezres luxus hotelszobában lakott egy-egy “hivatalos” külföldi útján (nem csak Rogán érdemli meg a luxust, ugyebár), Pintérnek és 3 emberének 36 főre lefoglalt business class dukál, míg Orbán személyes hadseregeként fullextrás Audikkal felszerelt TEK-nek wellness hotelben jár szállás a horvát határ közelében. És utóbbiból még Puch László is profitál.

a Dráva Hotel wellness részlege (a fotó forrása: www.gulliver.hu/hu/hotel-drava)

A Miniszterelnökségtől kapott tájékoztatás alapján a HVG megtudta, hogy Milánóban a Four Seasons luxusszállodában szállt meg Lázár, valamint a zürichi Eden au Lac hotel luxusszállodában tett látogatást. Utóbbi költségei is magasnak bizonyultak az eredti beszámolókban, végül tévedésre hivatkozott a Miniszterelnökség, miszerint véletlenül egyéb költségeket is hozzásoroltak. Végül Lázár János – miután többen és hangosan számonkérték őt ezért - minden utazásával kapcsolatos költséget saját terhére kifizetett, az ügy kibontakozása óta nem vett fel nemzetközi útjai után költségtérítést.

Szintén a HVG számolt be arról, hogy a héten a Facebookon osztotta meg friss utazási élményét egy utas is, aki kedd este együtt utazott haza Brüsszelből Pintér Sándor belügyminiszterrel és kíséretével. A tárcavezető késői beszállása miatt eleve várniuk kellett a helyüket már rég elfoglalt többieknek. Ez előfordul, de utasunk elsősorban azon akadt fenn, hogy az uniós belügyminiszterek tárgyalásáról hazatérő Pintér és három embere 36 darab, business-kategóriájú helyet „foglalt el”, 6 sorban, a két oldalon 3-3 székkel.

drava_rendor.pngrendőrautó Dráva Hotel előtt (a fotó forrása: harkanyihirek.hu)

Majd a hét végén Harkányból jött a hír - a harkanyihirek.hu tudósításában - miszerint a migrációs válság kedvez Baranya szállodáinak: a Dráva Hotel, Thermal Hotel és a Baranya Hotel is átmeneti otthonául szolgál a hivatásos állomány tagjainak, akik Dél-Baranya legnagyobb hoteljeink igen jelentős hányadát használják ki. Jellemzően a TEK állománya lakik a Puch László érdekeltségébe tartozó négycsillagos és wellness részleggel is rendelkező Dráva Hotelben.

Szegény kiskatonák és egyszerű rendőrök pedig rendes túlterheltségben dolgoznak a határon.

Rendőrök a határon (a fotó forrása:index.hu)

 

 

A pozitív semmlegesség és az ellenzéki közvélemény

Az elmúlt napok két fontos, ellenzéki fejleménye, hogy hónapok után először hozott nyilvánosságra közvéleménykutatási adatot a balliberális oldal megbízható intézete, a Medián, és közben az MSZP immár nyilvánosan is pozitív semlegességről beszél mint menekültügyi stratégiáról.

Az elmúlt hónapok nyertese a Fidesz, amely párt a Medián szerint is erősítette táborát, 28-ról 32 százalékra teljes népességben. Ezzel párhuzamosan az MSZP hallgatása és passzivitása kifizetődni látszik, hiszen a párt 8-ról 11 százalékra erősödött. A kisebb ellenzéki pártok közül esett az LMP (4-ről 2-re), a Bajnai Gordon távozása óta folyamatos kihívásokkal küzdő Együtt változatlanul 2 százalékon stagnál, míg a PM immár végleg eltűnni látszik.

mesterhazy-es-gyurcsany.jpg

A Medián adataiban érdekes a DK állása. A blogokon és a Facebookon egyre aggresszívebb, versenytársait asztal felett és asztal alatt az ereje teljében levő Mesterházy Attila módszereihez hasonlóan lejáratni kívánó párt népszerűsége május óta esett. Míg korábban a DK 5 százalékon állt a teljes népességben, addig most már csak 4 százalékon, a biztos pártválasztók közütt pedig 9-ről 6 százalékra csökkent.

A DK szereti magáról azt hazudni, hogy már beérte az MSZP-t a népeszerűsége. Ezt rendszerint a baloldal által lenézett és bizalmatlansággal kezelt intézetek (Nézőpont, Századvég) adataival látja igazoltnak, miközben a megbízható ellenzéki közvéleménykutatók (Szonda és Medián) minden esetben jóval nagyobb szocialista támogatottságot mérnek, mint DK-s előnyt.

És mindez azért érdekes, mert az LMP és az Együtt mellett a DK is arra törekedett, hogy jelen legyen a nyilvánosságban menekültügyben az MSZP passzív hallgatásával szemben.

A DK veszített Gyurcsány Ferenc egotripjével. Látható, hogy a gyurcsányista vallásos áhitat erős a baloldali politikai gettón belül, de még az e nemes ügyben mutatott kiállás sem segít sem a volt miniszterelnöknek, sem pártjának. Ráadásul a DK szavazótábora leginkább az MSZP-jére hasonlít, mind a korösszetételt, mind pedig az értékeket tekintve. Ebből pedig az következik, hogy Gyurcsány Ferenc küzd azzal, hogy saját tábora mást gondol szinte minden értékrendi kérdésben, mint amit pártja ajánl. E meghasonlottság nehezen fenntartható, de gyaníthatóan Gyurcsányt nem is érdekli.

Az MSZP hallgatása és bátortalannak ható pozitív semlegessége politikailag racionális, Gyurcsány Ferenc ösztönös hiperaktivitása káros.

Az MSZP az Indexen megjelent cikk szerint sokkal inkább vezetési válsággal küzd. Az elmúlt években rendszeres volt, hogy értékrendi ügyekben folyamatosan a nyilvánosság előtt élték a pártélet elzártabb fejezeteit. Egy jól működő párt belső megosztottsága nem kerül hétről hétre nyilvánosságra.

A mostani törésvonal a városi modernizációs baloldaliak és a vidékies, kékgalléros baloldal között húzódik. Választási győzelem e csoportok szövetsége nélkül nincs sem az MSZP, sem az ellenzék számára. Ugyanakkor egyre kevésbé tűnik valószínűnek, hogy a középpárti szinten stabilizálódó, még mindig a legnagyobb baloldali pártként létező MSZP képes lenne megőrizni egységét ilyen értékrendi és identitási konfliktussal a párt közepén. Ebből idővel a budapesti szocialisták szakadása, egyes városias arcok kikopása fog következni.

Ez lehet jó is. Egy tisztább profilú, baloldali MSZP hasznos is lehet. De egy minden ügyben folyamatosan hallgató MSZP nem, mert megosztottságát a választók meg fogják érezni. Míg a kicsi ellenzéki pártok (az Együtt, a PM és mások) a megmaradásért küzdenek, addig az MSZP az egységért. A DK pedig tűrhetetlen agresszivitással forog Gyurcsány Ferenc tengelye körül.

Egyelőre semmelyikük nem sikeres. 

Bátraké a szerencse

Hétfőn szavazott Magyar Országgyűlés a honvédelmi és rendőrségi törvény módosításáról. A törvény a korábbiaknál szélesebb felhatalmazást ad a rendvédelmi szerveknek a jelenlegi válság kezelésében. Ezzel törvényesítve a hadsereg minden józan érdekkel ellentétes bevonását a konfliktsukba. E bevonás ellen tiltakozva távozott sajtóhírek szerint Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter is.

A MSZP a szokásos formáját hozta. A párt fontosnak tartotta jelezni, hogy ugyan egyetért a magyar honvédség bevonásával a konfliktus rendezésébe, de nem értenek egyet a választott törvényi megoldással, ezért tartózkodnak.

Egyrészt-másrészt-harmadrészt. Ez a politikai tipegés alkalmas kormányon a bonyolult helyzetek normális rendezésére is akár. Ellenzékben világos politikára van szükség. A szocialisták ezúttal ismét adósak maradtak ezzel.

dbelo20140506018.jpg

Nem tökösek, csak tartózkodók (kép forrása: 444.hu)

Sajnálatos, hogy Tóbiásék ismét rossz feloldást választottak arra, hogy szavazótáboruk (amely még mindig a legnagyobb ellenzéki párttá teszi őket), számos kérdésben konzervatívabb, visszafogottabb, mint más pártok támogatói. Elfogadható, hogy nem menekültkérdésben akarják őket átnevelni. De világos jelzést nyugodtan lehetne adni.

Sokkal helyénvalóbb lett volna a részükről számos más kérdésben akár rendpártibb, keményebb volnalat vinni, miközben szolidáris baloldaliként védték volna az embertelenségtől mindazokat, akiket a Fidesz megbélyegzett. És közben sok-sok lehetőség nyílt volna a honvédség alkotmányellenes bevonásának elítélésére, ami ellen éppen az egyébként profi magyar katonák tiltakoztak a leginkább.

És ebből egy tegnapi nem-szavazat következett volna. A tartózkodás a gyávák neme ebben az esetben. Amíg az MSZP nincs tisztában azzal, hogy kiket és miért akar képviselni, csak ez a gyáva politika fog belőlük látszani. És mindez átadja a terepet Gyurcsány Ferencnek, akibe sok önkritika még továbbra sem szorult.

Erőss Gábor (PM) és a pozitív identitás

2015. szeptember 20-án, vasárnap időközi önkormányzati választást rendeztek Angyalföldön. A szocialisták majdnem kétharmaddal nyertek, a szavazáson a Párbeszéd Magyarországért Párt néhány szavazattal megelőzte a Lehet Más a Politika helyi jelöltjét. Ketten összesen alig kaptak több szavazatot 100-nál. Mindez azért fontos, mert a párt egyik vezető politikusa, Erőss Gábor blogján diadalittasan jelentette ki, hogy történelmi győzelmet aratott a pártja. A győzedelmes sokadik helyet azzal indokolta, hogy pártja új baloldali programja kapott megfelelő támogatást. Ezen elvi- és identitáspolitikai program alapja Erőss szerint az, hogy az LMP egy szar.

Szabó Tímea és Erőss Gábor (kép forrása: hirarena.com)

Kicsit bonyolíthatnám ezt most, de alapvetően ez az az elvi alap, ami a nagy sikerű szakításuk óta eltelt két év alatt a PM identitásának alapjává vált. A párt egy vezető politikusa egy csak és kizárólag általa sikerként értékelt párteredményt úgy indokolt tartalmi és megújulási üzenetekkel, hogy kifejtve mindezt csak az LMP-t tudja gyalázni. A blogbejegyzés háromnegyede szól "csak" az LMP-ről.

Schiffer András nem egy szent, de egy 60 százalékos MSZP-s győzelem mögött talán nem kellene ilyen sehova sem vezető küzdelmeket folytatni.

Arról pedig csak röviden érdemes megemlékezni, hogy mit jelent valójában a baloldali megújulás számára, hogy az ország egyik legbaloldalibb kerületének legbaloldalibb önkormányzati választókerületében ötven szavazatnyi igény volt a baloldali megújulásra és minden hasonlóra a PM részéről. Felmerül az emberben, hogy elgondolkozzon azon, hogy minderre mekkora kereslet lesz Orosházán, Mátraderecskén vagy Szekszárdon.

Ha a korábban a NATO-ból való kilépést követelő Erőss Gábor reálisan érzékelné saját helyzetét, akkor látná, hogy a most vasárnapi eredmény maximum annak a jele, hogy a baloldali országrészeken is csak egy kisebbség akar alapjövedelmet és más új baloldali ajándékokat.

Orbán, a mágus

Orbánék valamiért nagyon érzik/tudják, hogy miként rezonál a magyar nép lelke. Orbánéknak van valamiféle különleges képességük, amely alapján bármilyen méretű és bűzű varangyos békát le tudnak nyomni a torkunkon. Orbán igazi vajákosként keveri azt a maszlagot, amit benyelve révülten tapsikol minden kártékony hülyeséghez a zemberek többsége. Orbán egy igazi mágus, nagy kár, hogy feketemágus.

(kép forrása: tumblr.com)

Ugye emlékszünk még a magánnyugdíjkassza ellopására, a rendvédelmisek visszamenőleges kitaszítására a nyugdíjmennyországból, az állami földek ellopására (ami mostanság véglegesedik), a trafikjog ellopására, az indokolatlan államosítások tömkelegére, a rokkantak Taigetoszról való letaszítására, a választási törvény totális fideszesítésére, az alkotmánybíróság kiherélésére, a népszavazás intézményének szétverésére, Simicska gecizésére, a Questor és Buda Cash botrányra, a kitiltási botrányra, az Orbán család, Rogán, Lázár, Szijjártó és az összes fideszes kisebb-nagyobb puhatestű polip bűncselekmény gyanús ügyeire, amelyeket a fideszes legfőbb ügyész sorban legalizál? 

Emlékszünk, csak valamiért mindig lett valami "fontosabb" dolog, ami elterelte a figyelmünket. Például azok a szemét bankok és az ő elszámoltatásuk (nem is lehet rendes hitelhez jutni azóta), a "szemét" norvégok (akik nem átallnak nekünk pénzt adni), a nekünk sok ezer milliárd támogatást folyósító EU elleni szabadságharc, a multik elleni harc (akik azért nem baj, ha gyárat építenek Nyíregyházán vagy Kecskeméten, vagy szélessávú internetet fejlesztenek az országban), a rezsiharc (ami kinyírja a közműcégeket, lásd a Dunántúli Regionális Vízmű tömeges létszámleépítését), a hajléktalanok elleni küzdelem, a cigánybűnözés, és most a menekültek démonizálása.

És a menekültügy különösen jól példázza, hogy Orbánék milyen ügyesen tudják meghülyíteni az országot, miközben Európa és a világ fejlettebb fele értetlenül - és tétlenül - nézi azt az agóniát, ahogy belepörgetjük magunkat ebbe a gyűlöletörvénybe. Félünk tőle, hogy elég egy apró szikra és vér fog folyni.   

(kép forrása: Magyar Narancs)

Mindeközben az ellenzék is bénázik ezerrel. Az MSZP kussol, hiszen nem akarja elveszíteni a saját előítéletes szavazótáborát, a tavaly még miskolci cigánybűnözéssel kampányoló Gyurcsány pártja némi fáziskéséssel kapcsolódott be a menekültügybe, az LMP erős Jobbik-utánérzéssel nyomkövetőt rakna a menekültekre, míg az Együtt egy egzotikus középutat választott, ahol azt mondják, hogy rendet kell tenni menekültügyben, de szükség van az uniós menekültkvóta elfogadására. Teljes az ellenzéki kakofónia (főleg a legnagyobb médiafelületet birtokló sunnyogó szocik miatt), és így nem mennek át az üzenetek, illetve mindent felülíró hatásként marad a mindent letaroló kormányzati gyűlöletcunami.

A kisebbségi komplexusban szenvedő felcsúti suttyósámán látható módon szeretne évszázadokra beiratkozni a történelemkönyvekbe. Úgy látszik, hogy ez az országunk tönkretétele és a közhangulat hosszú távú megmérgezése árán sikerül is neki. De egyelőre nagyon úgy fest, hogy csak egy olyan nem túl hosszú bővített mondat jut majd neki, ahol az olyan manipulatív, degenerált tahók lesznek felsorolva, mint Szálasi, Rákosi vagy Le Pen. Azt pedig csak remélhetjük, hogy annál nagyobb bajt nem kavar ennek a szegény országnak, mint amiben már most is van.

Az MSZP nem változik

Érdekes hangfelvétel került nyilvánosságra, amelynek léte biztonyítja: az MSZP semmit sem tanult, nem áll készen a kormányzásra és az ellenzék vezetésére. Legjobb volna, ha tisztességes tagjai magára hagynák a süllyedő hajót.

Mindig érdekes, ha a politika nyilvános világa mögé láthat az átlagpolgár. Most egy hangfelvételen arról hallunk beszélni szocialista politikusokat a Józsefvárosban, hogy a párt helyi szervezetének fekete kasszájába ki, mennyi pénzt hozott, és mi is volt az év végi egyenleg.


Ez az a kerület, amelyben az elmúlt években sokan, sokszor megírták, hogy a helyi szocialisták valójában ál-ellenzékként viselkednek. Komássy Ákos a kerület közbeszerzési bizotttsága környékén sündörgött, és több ízben azzal vádolták, hogy összejátszik a MIÉP-esből lett fideszes polgármesterrel, Kocsis Mátéval.

Természetesen lehet Magyarországon politikát csinálni feketekassza nélkül. A parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke, Molnár Zsolt akkor tenné helyesen a dolgát, ha nem feketekasszákat töltene fel különböző MSZP-szervezetekben, hanem azt tisztázná, miért van az az érzése az embernek őt látva, hogy inkább a Fidesz mozgatja. Hagyó Miklós társkahordozójaként ismerhettük meg őt pár évvel ezelőtt, és azóta is rendíthetetlenül dolgozik a pártok közötti barátságok korrupción alapuló működtetésén.

Az MSZP akkor tenné helyesen, ha feloszlatná és feljelentené saját szervezetének gyanúba keveredő tagjait. Az nem kifogás, hogy Rogán Antal is lop. Tessék nem lopni!

A világpolitika, a tényező és a jobboldali politikus

Török Gábor jobboldali politikus interjút adott a Magyar Narancsnak, amelyben a politikai napirend formálása céljából személyes hatalmi érdekeivel összhangban nyilatkozott. Hogy a Magyar Narancsnak miért kell e cinikus politikus véleménye, elemzőink még elemzik. De az biztos, hogy szerinte Orbán Viktor immár világpolitikai tényezővé nőtte ki magát.

A tényezőnek levés önmagában nem erény és nem is eredmény. Pol Pot, Slobodan Milosevics egyaránt tényezők voltak, befolyásolták korszakaik politikai napirendjét is.

Török Gábor eredménynek és értékkel bírónak állítja be, hogy Orbán Viktortól zeng a világsajtó. Legutóbb a Washington Post, e baloldali elfogultsággal nem vádolható periodika emlékezett meg meleg szavakkal a magyar miniszterelnök felelősnek és távlatosnak semmiképpen nem nevezhető mozgásáról.

Török Gábor azonban nem csak Orbán Viktor felmentésében jár az élen, hiszen a sok senkivel szemben a magyar politikában, ő, mármint Orbán szót kért a nemzetközi porondon.

Mi inkább azt szeretnénk, hogy soha ne legyen olyan lázálmokban és egomániában szenvedő miniszterelnöke ennek az országnak, akiről azért beszélnek a világban, mert egyszerre árt a magyar, az európai és a világpolitikai érdekeknek. E tekintetben megelégednénk szürke kisegerekkel, akik csak kormányoznak, összekötik, ami szétszakadt és hasonlók.

Fontos elem a jobboldali politikus interjújában, hogy folytatja a baloldal tudatos tájékoztatlanság-tettetésen alapuló lejáratását és a Jobbik jelentette politikai alternatíva erősítését. Ebben a Vona Gáborral évek óta baráti viszonyt ápoló, őt egyetemre meghívó politológusból lett politikus nem árul már zsákbamacskát.

Török Gábor politikai érdeke, hogy a Jobbik legyen a Fidesz alternatívája. Ennek érdekében hallgat a párt orosz és iráni kapcsolatairól, és a kormányzóképtelen programjuk valóságos értékelésével is adós. Hiszen Török abban hasonlít a magyar politikusokhoz, hogy csak a ma, csak a pillanatnyi siker érdekli, a tervek érvényessége, a kormányzóképesség nem.

torokgabor.jpegKözös érdeklődés (Fotó:  

Csak a látszat, nem a valóság

Ha a valóság is érdekelné, akkor látná, hogy a Fidesz kormányzása szétesett. Orbán felelőtlenül és történelmi károkat okozva tévelyeg úgy, hogy közben sem az EU, sem a tagállamok, sem más hatalmak nem képesek felelősen gondolkodni.

Török aprólékosan próbálja összetolni posztjaiban a Jobbikot és az LMP-t mint leendő szövetségeseket, és közben nem látja, hogy mind az LMP, mind a DK, mind az Együtt és a PM nyújtott be érdemi javaslatot a parlamentnek a menenkültkérdés ügyében. E pártok politikusai sokat beszéltek is erről, míg a Jobbik csak megfelelni akart a magyok egy része indulatainak.

Az pedig, ha valaki másként látja a problémát, nem jobboldali módra, akkor az persze rögtön impotencia Török szerint. Nem azért, mert a baloldali választók netán olyat akarnak hallani, amilyet, nem is azért, mert esetleg az adott értékrend szerint az a helyes, dehogy. Azért impotencia, mert ellentétes a Jobbik politikai érdekeivel.

Célszerűségből sem képes a baloldali ellenzéket érvényesen elemezni immár a Török Gábor nevű politikus, mert nem érdeke hatalmilag. És politikus olyat nem tesz, ami ellentétes a hatalmi érdekeivel. 

süti beállítások módosítása