Öreg Harcos Blog

Öreg Harcos Blog

Az MSZP haláltusája zajlik

2015. december 09. - Öreg Harcos

Az MSZP agóniája évek óta tart, de az utóbbi időben már teljesen egyértelművé vált, hogy halálos kimenetelű lesz az az agysorvadás és gerinctörés, amiben a Magyar Szocialista Párt szenved. Mi Öreg Harcosok reméljük, hogy ez a haláltusa már nem húzódik soká, mert az a fekélyes bűz, amit az MSZP áraszt a közéletben már nehezen viselhető, ráadásul az anti-orbánista oldalnak kifejezetten jót tenne, ha kicsit frissülne az erő.

Nemrégiben írtunk Hillerről, aki a Fidesszel dörgölőzik, Puchról és a pécsi csokitolvajokról, akik sajátos technikával intéztek irodabérletet és arról, hogy egy hangfelvételen arról hallottunk beszélni szocialista politikusokat a Józsefvárosban, hogy a párt helyi szervezetének fekete kasszájába ki, mennyi pénzt hozott, és mi is volt az év végi egyenleg. Már akkor is megírtuk: az MSZP képtelen változni, alkalmatlan a kormányváltásra.

(fotó: 168ora.hu)

Erre most itt van egy újabb ügy: a hvg.hu információi szerint az MSZP azért esett neki az Együtt elnökségi tagjának, Berkecz Balázsnak, mert szerintük Bajnai embere olyan keményen üti a Fideszt, hogy az már árt az együttes politikus városának, Szigetvárnak is, ugyanis a derék helyi szocialisták szerint Berkecz miatt bűnteti az Orbán-kormány a települést. Vagyis, ha jól értjük, akkor a szocik szerint ne ugasson egy ellenzéki politikus, szépen húzza be fülét és farkát, ne pofázzon a fideszesek viselt dolgairól, hanem halkan álljon be Hiller mögé, majd arcán szelíd mosollyal tartsa a markát, hátha hullik oda valami kis alamizsna.

Mindeközben - a 168ora.hu információi szerint - az egykor szebb időket is megélt MSZP a pazar Jókai utcai székházból egy Erzsébet körúti bérház hátsó udvari, kopott irodájában rendezkedik be, ugyanis milliárdos adósságok miatt eladó a jelenlegi székház. De a 168ora.hu írása szerint az MSZP még megmaradt tagsága is úgy látja, hogy "a párt egyáltalán nem, vagy rosszul ütemezve, erőtlenül reagál a politikai eseményekre, nem tud ellensúlyt képezni, nincsenek jó ötletei, rosszul szerepel a médiában, a fizetésemelésről szóló kampánya haloványra sikeredett, ráadásul a know-how sem teljesen saját, hiszen tökéletesen rímel a Fidesz rezsicsökkentési show-jára."

A párt kongresszusa adhatott volna egy esélyt arra, hogy egy gerincátültetéssel elkezdjék helyretenni az MSZP egészségét, de még csak valódi törekvés jeleit sem mutatták. Ehelyett fehér háttérre vetített fehér felkiáltójellel ünnepelték a semmitmondó új MSZP logót, és ezzel kezdetét vette az újabb "mérföldkő a párt történetében", a "kurvanagy semmi". 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oregharcos.blog.hu/api/trackback/id/tr448150904

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Komolytalanok az MSZP haláltusáját vizionálók 2015.12.10. 13:23:00

Vannak olyan "ballibek" pontosabban inkább libek, akik az MSZP halálát nagyon várják, mert  az MSZP csak foglalja a helyet és ők mennyivel jobban le tudnák váltani a Fideszt.   Öreg harcos, jár a keksz! Nos, ez egy indirekt beismerő vallomás. Ami ...

Trackback: Komolytalanok az MSZP haláltusáját vizionálók 2015.12.10. 13:17:12

Vannak olyan "ballibek" pontosabban inkább libek, akik az MSZP halálát nagyon várják, mert  az MSZP csak foglalja a helyet és ők mennyivel jobban le tudnák váltani a Fideszt.   Öreg harcos, jár a keksz! Nos, ez egy indirekt beismerő vallomás. Ami ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása