Gyurcsány Ferenc aféle impulzusvásárlója a különféle hiteknek, meggyőződéseknek, melyeket mindig nagy elánnal, nemritkán komoly szónoki teljesítménnyel vezet elő. Így lehetséges, hogy a lovári nyelven a parlamentben először megszólaló miniszterelnök később a rasszista Pásztor Albertet indítja polgármester-jelöltként, vagy a progresszív adózás egykori bajnoka mára egykulcsos adót akar.
Ilyenkor már semmin sem lepődünk meg, hiszen öreg harcosok vagyunk. Emlékszünk ugyan arra, hogy a bukott miniszterelnök harcos antiklerikálisként bukkant fel a magyar politikában. Sportminiszterként már arról vizionált, hogy „Mária levette a kezét az országról”, majd a mindenkori magyar miniszterelnökök szokásos pápai látogatásán arról harsogott a haldokló II. János Pál fülébe, hogy legyen kedves megrendszabályozni a magyar katolikus püspöki kart.
Gyurcsány és szektája (fotó: origo.hu)
Gyurcsány ma már ott tart, hogy egy Júdás példázat után „hitét nem gyakorló katolikusként” definiálja magát 150 szombathelyi nyugdíjas munkásőr társaságában. Akik minden bizonnyal meghökkentek ugyan, de meglepődni már semmi olyanon nem lepődnek meg, amit az ő drága Ferijük vezet elő. Látták már őt táncolni, hallották hazudni, látták igazi könnyeket hullatni, sőt azt is, ahogyan egy parádés robinzonáddal kapja el elájuló szóvivőjét.
Mindent láttak már tőle és mindennel együtt szeretik, hiszen ő „A Feri”, a legendás győző, az ember aki utoljára megverte Orbán Viktort. Hogy rajta kívül Horn és Medgyessy is nyert, az már nem számít, ahogyan az sem, hogy egy győzelem mellett nyolc csúnya vereség áll a mérleg másik oldalán, a 2006-os önkormányzati választástól a szociális népszavazáson át a tavalyi három buktával bezárólag.
De visszatérve a váratlan konfesszióra, körülbelül annyi benne az igazság magva mint a 2006-os költségvetés sarokszámaiban vagy a „trükkök százaiban”. Korábbi interjúiból tudni lehet, hogy valamikor ifjú korában papnak készült, de ennek elmélyültségét jól jelzi az a már miniszterelnökként tett nyilatkozata, miszerint annak idején bérmálkozott is egy darabig. Ami körülbelül akkora jártasságról tanúskodik a keresztény hitéletben, mint öreg harcos felesége, amikor azt kérdezi a focimeccsen, hogy a taccsot miért kézzel és nem lábbal végzik el.
A hitét nem gyakorló katolikus – ha van ilyen egyáltalán, gondoljunk csak a magyarságát nem gyakorló magyarra vagy a futballistaságát nem gyakorló futballistára… - a katolikus hagyomány éthosz és kultúra részese. Sem a bérmálás kapcsán kifejezett tudatlansága, sem más jel nem utal arra, hogy akár a kultúrát, akár az éthoszt ismerné. Ha csak nem az időről-időre rituálisan megismételt nyilvános gyónásokat nem soroljuk ide.
