Öreg Harcos Blog

A leleplezett Gyurcsány

2016. szeptember 02. - Öreg Harcos

Szegény, szegény Gyurcsány Ferenc! Az áruláshoz már hozzá szokhatott megszakításokkal közel három évtizedes politikai karrierje során, de most nem csak elárulták, hanem le is leplezték – ami sokkal fájdalmasabb egy politikus számára. Fehéren-feketén leírták, amit mindenki tudott, de senki nem bizonyított,  azaz hogy Gyurcsány már rég nem nyerni akar, csupán az MSZP-t kinyírni, és személyes szektáját a legnagyobb ellenzéki párttá válni.

 

Átfogó helyzetelemzést közölt Kerék-Bárczy Szabolcs a 168 Órában, és utána megszakadt minden kapcsolata a Demokratikus Koalícióval. Ami most a mi Ferinkkel történt, olyan léptékű feltárása a tényleges politikai szándékoknak, mintha mondjuk valaki pontosan lerajzolná a pénz útját előbb Simicskától, majd manapság Mészáros Lőrinctől Orbánig, a közvetítők és a jogi képviselők pontos adatolásával.

Eljön majd ez az idő is, egyelőre azonban a magát nagy ellenlábasnak tartó Gyurcsányt leplezték le olymódon, hogy mi, sokat látott öreg harcosok is csak kapkodjuk a fejünket.

Foglaljuk össze, mit tudtunk: a DK megalakításával közel fél évtizede az volt Gyurcsány ambíciója, hogy az MSZP-nél tágabb merítésű, a hagyományos baloldal mellett a liberálisok és a mérsékelt jobboldali szavazók felé is nyitott pártot hozzon létre. Nosza, le is igazoltak gyorsan néhány szadeszest (Bauer, Eörsi) meg kettő darab egykori MDF-est (Debreczeni és Kerék-Bárczy Szabolcs), továbbá néhány másodlagos frissességű média-celebet (Vágó „Legyen Ön is Milliomos” Pistát és a valamikor újságíróként jegyzett Kakuk Györgyöt).

Tekintsünk el egy pillanatra a számoktól. Ezek ugyanis oly siralmasak, hogy már rég abba kellett volna hagyni a pártoskodást. A valamikor választást nyerő Fletót a 2006-ban győztes baloldal egytizede, mintegy 250 ezer híve követte az újrakezdésben (Medián: 2011 december). Az áttörés azóta sem következett be, ma sincsenek többen 400 ezernél (Medián: 2016 július)

A tág merítés meglehetősen szűkre sikeredett tehát. A polgári közép pártja pedig sajnálatos módon nem csak szavazóit nem bővítette érdemben, de még a kooptált politikusait is kiherélte politikai értelemben. Előbb Bauer Tamás mondta be az unalmast, és lépett ki a DK vezetéséből. Aztán Debreczeni József, Gyurcsány udvari krónikása tagadta meg súlyos igazodási kényszerében nem csak a józan polgári gondolkodás, de a demokratikus minimum alapelveit is, amikor nagy hirtelenjében a DK roma-ellenes fordulatának (Pásztor Albert!!!) apologétájává vált. Idén nyáron pedig előbb  Eörsi Mátyás folyamodott a Fidesz kegyeiért, súlyosan rongálva a DK mint Orbán legkérlelhetetlenebb ellenfele imázsát, most meg itt a jeles Kerék-Bárczy Szabolcs, Antall József kabinetjének ismeretlen munkatársa, később Orbán első kancellária-miniszterének táskahordozója. Utóbbi szolgálatai jutalmául egy Los Angelesi konzuli cím járt, hiába, a Stumpf Pista politikai karrierje akkor már leáldozóban volt, ennyire futotta csak.

De igen: aki nagy tetteket hajt végre, méltó arra, hogy csak monogramját írjuk ide. És KBSZ nagy tettet hajtott végre, tudniillik leleplezte egykori főnökét. Fehéren-feketén leírta, amit mindenki tudott, de senki nem bizonyított, azaz hogy Gyurcsány már rég nem nyerni akar, csupán az MSZP-t kinyírni, és a legnagyobb ellenzéki párttá válni. Hogy a DK tényleges stratégiája nem a szavazók számának bővítése, hanem a szocik szavazóinak elhappolása. És végül, ami a legfontosabb: hogy ez a stratégia nem vezet az ellenzék győzelméhez, és ezt maga Gyurcsány is tudja.

Szegény, szegény Fletó.

Ott áll magában – na jó, néhány saját pártjában érvényesülni képtelen szocival (Molnár, Vadai) meg a piacon senkinek sem kellő média-celebbel (példákat lásd fent) valamint Gréczy „hű padawan” Zsolttal – és a leghitelesebb elnökségi forrás és volt bizalmas mondja róla azt, hogy „Feri, hazudsz”. Nem csak Őszöd előtt éjjel és nappal, hanem 2014 után után is minden egyes alkalommal.

Hazudsz, mert nem nyerni akarsz, hanem túlélni. Nem Orbánt akarod legyőzni, hanem az MSZP aktuális elnökét, akikből már három is volt, mióta kiléptél, mert öt éve ők szintén nem Orbán legyőzésére figyelnek, hanem arra, hogy mi a helyes stratégia veled szemben.

De most kiderült, hogy hazudtál. Nem csak az erdélyi magyarokat hazudtad szociális kockázatnak 2004-ben, a 100 lépést reformnak 2005-ben, tagadtad le a  hiányt 2006-ban. Nem csak a megszorításokat hazudtad ismét reformnak 2007-ben és 2008-ban, majd 2009-es lemondásod a reformok oltárán hozott áldozatnak.

Most is hazudsz, amikor azt mondod, hogy az ellenzék győzelméért dolgozol. És azért, hogy mindez kiderült végre, fehéren-feketén, örök hálával tartozunk Kerék-Bárczy Szabolcsnak, akit a mai napon bolseviki könyörtelenséggel kizártál pártodból mint elhajlót.

A bejegyzés trackback címe:

https://oregharcos.blog.hu/api/trackback/id/tr5011670766

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Na ez vajon mitől fosik? 2016.09.03. 22:08:58

No comment. Fikuci hozza a formáját, fröcsög, de a kommenteket letiltja. :DSzánalom a köbön.

Trackback: Drága ballib szavazók, nem kéne már váltani? 2016.09.03. 20:48:56

A hét történései elég szépen rávilágítottak arra, hogy miért lenne érdemes elköszönni az óbaloldaltól, és  inkább az újabb pártokba helyeznie a bizalmát annak, aki baloldalinak vagy liberálisnak tartja magát.  Ami a szociknál folyik, az tragikomédia. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.