Öreg Harcos Blog

Öreg Harcos Blog

A zuglói szégyen

2016. május 02. - Öreg Harcos
A parlamenti ciklus derekán, távol még a 2019-es önkormányzati választásoktól érdemes egy pillantást vetni arra, ami a Liget ügyében Zuglóban történt.
A saját köreiben a korrupciót még mindig megtűrő szocialisták kritikátlanul utat engedtek Tóth Csaba üzleteinek. A helyi szoci capo gond nélkül beleférne Magyar Bálint maffiállamos kötetének egyik tanulmányába. Egy, a helyi erőforrások felett sajátjaként uralkodni kívánó politikai ügyeskedő ő, aki közben képtelen valójában bármit is tenni a közjó érdekében. Bábként mozgatott kerületi képviselői az ő akaratának engedelmeskednek, és közben akár a Liget beépítése ügyében is egyetértenek a Fidesszel, ha anyagi érdekük úgy kívánja.
(fotó: facebook / index.hu)
És miközben sokan vannak még az MSZP-ben is, akik hisznek saját pártjuk átalakulásában, de közben ki vannak szolgáltatva a Tóth Csaba-féle szoci-rogánoknak. No, de akkor hogyan akar itt kormányváltást Molnár Gyula? Hogyan akar tenni az Orbán-rendszer szétveréséért Tóbiás József? Megtűrik Tóth Bertalan pécsi csokitolvajt, megtűrik Tóth Csaba zuglói keresztapát, és Boldvai László ex-pártpénztárnokot is csak ezért zárják ki, mert bűne KIDERÜLT, és nem azért, mert mindenki által tudottan elkövette, amit elkövetett.
Ennek a botránynak a közepében most Karácsony Gergely helyezkedik el. A friss polgármester próbálja saját pártja ügyeit vinni előre, és közben számos szocialistával is jó kapcsolatra törekszik, helyesen. Ezzel együtt a testületi többséget sokszor nem tudná biztosítani, ha minden ügyben konfrontálódik a testületben. Elfogadhatatlan, hogy most szemet hunyt a közbeszerzési értékhatár megemelése felett, és engedte, hogy egy fideszes politikus anyja vezető állásba kerüljön.
A május elsejei szocialista színpadra még elfogadta a meghívást Zugló PM-es polgármestere, de végül nem állt fel a színpadra beszédet mondani. Helyesen döntött. A korrupció-ellenes harcról és fideszesek bebörtönzéséről beszélő szocialista politikusok hitelessége nem épült az elmúlt hetekben. Először a saját házuk táján kellene végre a normálisaknak, Botkának s másoknak, kiszorítania a tisztességteleneket, hogy egyáltalán esély legyen a hitelességük megteremtésére. Addig marad a sör, meg a virsli, és Gyurcsány, aki egy tuti vesztes választáson nyílt cinizmussal lenne újra büszkén szövetségese egy saját válságába belefulladó MSZP-nek.

A bejegyzés trackback címe:

https://oregharcos.blog.hu/api/trackback/id/tr198680998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása