Öreg Harcos Blog

Öreg Harcos Blog

A Demokratikus Koalíció súlyos identitászavara

2016. április 23. - Öreg Harcos

A fideszes alaptörvény ellen hirdetett tüntetést a Demokratikus Koalíció jövő hétfőre. A tüntetés jól mutatja, hogy milyen bajban van a DK. Hiszen Gyurcsány Ferenc tavaly azt ígérte a bocsoknak, hogy 2016 nyarára az ellenzék vezető ereje lesz az DK, nagyobb támogatottsággal, mint az MSZP. Ehhez képest a DK nem jut előre, és közben identitását is elveszíteni látszik.

A fáradt, megkésett és önismétlő Grécz Zsolt sajtótájékoztatók még jól csengenek Bolgár György betelefonálóinak körében és a Facebook-köztársaság ellenálló-gettóinak falain belül, de a való világban más történik. 
dk_flyer.png
A tüntetés felszólalói a DK identitásválságát mutatják. Miért nincs ott más DK-s politikus? Miért nem a Gyurcsány melletti csapatot építik? Talán magukban sem hisznek, talán nincsenek saját, hiteles arcaik?
Tóth Zoltán a választási szakértők B-vonalába tartozik. Mivel mindig túltolja a kritikát, és ezzel a szakszerűség-hiánnyal valójában csak a Fidesznek ad magas labdákat. Kovács László szocialista politikus mindeddig gyűlölte Gyurcsányt. De mivel így árthat saját pártjának, az MSZP-nek, így Gyurcsány segédkezet nyújt az általa mélyen megvetett volt szocialista elnöknek, külügyminiszternek, hogy a DK színpadán szídja az MSZP-t.
Valódi karakter nélküli párttal akar az egyre kevesebbet vállaló, egyre kevesebbet szereplő Gyurcsány nekimenni most az MSZP-nek. Hiszen látja, ha Molnár Gyula lesz az elnök, aki kampánya során szocialistaként évek óta először mert a kapitalizmusról beszélni, sok szavazót vissza fog tudni vinni a DK-tól az MSZP-hez. Ezért inkább most Gyurcsány Kovács László árulásának felhasználásával próbál újabb károkat okozni 2018 előtt.
A legkeményebb ellenzéki már nem lehet, hiszen azt elvitte Juhász Péter az Együttnek. Szakszerű városvezető, új reménység nem a volt szocialista és immár DK-s Hajdu Lászlóból lett a 15. kerületben, hanem Karácsony Gergelyből. Az MSZP kitartása végre ritka politikai babért termett nekik, és Molnár Gyula akár más karaktert is adhat pártjának, problémás előélete ellenére. Mi marad a DK-nak?
Ehhez a meccshez most éppen Sándor Máriát kabalaként magukhoz ölelni, így a Jobbik után ezúttal Gyurcsány fog a hétfői tüntetésen a feketeruhás nővér politikai glóriájának fényénél egy keveset fürdőzni. De ne tévedjünk, Gyurcsány rég nem nyerni akar, hanem életben maradni. Ebbe a cinikus játszmájába most új arcokat von be, tönkretéve őket is, a maradék hitelességüket is.
És közben csáklyázgatja az MSZP hajóját, mert abban aztán van rutinja, de ezzel semmit sem tesz az ellenzéki győzelemért. Jobb lenne, ha saját pártját találná ki, de annyira azért nem bátor. Ezért sem enged színpadra senki mást a saját tagtársai közül.
Pedig a szégyenletes fideszes alaptörvény ellen akár szervezhetett volna egy jó tüntetést is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oregharcos.blog.hu/api/trackback/id/tr958656290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása