Öreg Harcos Blog

Öreg Harcos Blog


Nem konszolidáció, hanem emberi silányság

2016. augusztus 27. - Öreg Harcos

Az elmúlt hetekben csak úgy kapkodtuk a fejünket, annyi korábbi ellenzékiről derült ki, hogy a Fidesz segítségével vállal immár kormányzati állást. Osztolykán Ágnes, volt LMP-s politikus roma-ügyekben ad tanácsot az oktatási-kulturális tárcának. Ertsey Katalin, volt LMP-s képviselő a prágai magyar…

Tovább

Gyurcsány még az őszödi beszédben is hazudott

Az őszödi beszéd tízéves évfordulója van épp, és Gyurcsány szokásához híven megpróbál ismét előremenekülni: napok óta túlmaníros videókkal próbál elébe vágni annak, hogy más magyarázza, értékelje helyette a hazugságbeszédként elhíresült esemény jubileumát, és egyben próbál választ adni a DK legfőbb…

Tovább

Az MSZP és a DK már most eljátssza a győzelem esélyét

Miközben a Fidesz teljesen lerabolja az országot, és Orbán immár a leggazdagabb magyarrá lopta össze magát, Putyin jól megfizetett üzletembereiként pedig épp ki akarják vezetni Magyarországot az Európai Unióból, aközben az MSZP és a DK azon verseng egymással, hogy ki a baloldalibb a másiknál.…

Tovább

A menekültellenes ATV

Csütörtök délelőtt az ATV.hu honlapra szokatlanul éles, menekültellenes hír került ki. A cikk a Fidesz-kormány által cinikus szándékkal megnyitott körmendi sátortábor környékén történt zaklatási esetről számolt be, amelynek során még ablakot is betörtek a szerző információi szerint a migránsok. A…

Tovább

A Demokratikus Koalíció súlyos identitászavara

A fideszes alaptörvény ellen hirdetett tüntetést a Demokratikus Koalíció jövő hétfőre. A tüntetés jól mutatja, hogy milyen bajban van a DK. Hiszen Gyurcsány Ferenc tavaly azt ígérte a bocsoknak, hogy 2016 nyarára az ellenzék vezető ereje lesz az DK, nagyobb támogatottsággal, mint az MSZP. Ehhez…

Tovább

Vona Gábor nagy ugrása

Meglepő hír robbant szerdán a Jobbik elnökségi ülése közben: Vona Gábor tisztogatást hirdetett pártjában. Állítása szerint célja a Jobbik kormányzóképességének megteremtése. Ezért a szélsőségeseknek bélyegzett személyeket nem kívánja alelnökként a csapatában látni. Vajon jól kalkulál Vona?A Jobbik…

Tovább

A fideszes bőrfejűek és a gyurcsányi ejaculatio praecox

Kedden újabb mélypontot ért el a demokrácia Mariana-árkában az Orbán-rezsim, amikor Erdősi néni kubatovista focihuligán-szerű bőrfejűek segítségével hekkelte meg szerencsétlen Nyakó István törekvését arra, hogy elsőként juttathassa el a Nemzeti Választási Irodához a vasárnapi boltbezárást firtató…

Tovább

Szalámitaktika

Alig telt el néhány nap a sikeres, országos pedagógus-tüntetés után, és már kezdhetünk is félni, hogy megfojtja az egészet a Fidesz. Pedig az oktatás válsága egyértelmű, és végre nem csak politikusok beszélnek erről, hanem azok is, akik közvetlenül értintettek, ráadásul ki is vannak szolgáltatva az…

Tovább

G. Fodor és a gyűlölet

A Fidesz 2002 óta folyamatosan erősödő gyűlöletközösséget tart fenn. Ennek végpontja Bayer Zsolt és G. Fodor Gábor. E szerzők és platformjaik minőségéről nincs mit mondani, felesleges minden szó, amelyet rájuk veszteget az ember. De a gyűlöletpolitizálásról érdemes beszélni. G. Fodor Gábor…

Tovább

A bérrettegők gumicsontja

A Fidesz év elején magasra csavarta a hülyeséget. Sorkatonaság, terror elleni alkotmánymódosítás, abortuszszigorítás, és hasonlók. Ezek ostobaságával és értelmetlenségével nem is szabad foglalkozni. Csak küzdeni kell ellenük földön, vízen, levegőben. Azonban a megmondók és Facebook-huszárok…

Tovább
süti beállítások módosítása