Öreg Harcos Blog

Öreg Harcos Blog

Botka ebbe bele fog bukni

2017. július 27. - Öreg Harcos

Az átlagosnál talán több reményt fűztünk Botka László miniszterelnök-jelöltségéhez, mint a közéleti ügyekben véleményt formálók többsége, de be kell lássuk tévedtünk. A szegedi polgármester messze alulteljesít minden várakozást, még a miénknél jóval pesszimistábbak által felvázolt forgatókönyveket is. Vaci Laci ebbe bele fog bukni.

Botka László alig fél éve, idén januárban adta elő a sértődött szögedi keményfiút, amikor azt mondta: vagy támogatják a pártok, hogy ő legyen a miniszterelnök-jelölt, vagy találnak egy másik támogatható vezetőt gyorsan, különben nélküle kell végigcsinálni a 2018-as kampányt. Sőt, az Indexnek azt is mondta, hogy a következő hetekben, legkésőbb tavaszig kell dönteniük az MSZP–DK–Együtt–PM pártoknak: a kormányváltásra vagy a túlélésre játszanak.

Botka javaslata nem sokban különbözött a 2014 januári összefogásként elhíresült ellenzéki roncsderbitől, hiszen Botka nem akar előválasztást, nem néz szembe a baloldal személyi problémáival és ez alapján úgy tűnhet, hogy hiányzik belőle az a politikai innováció és megújuláskészség, amely képes lenne kimozdítani a holtpontról a jelenlegi ellenzéki térfelet.

A molnárzsoltok által csak Vaci Laciként emlegetett Botka egyetlen dolgot mert a '14-es összefosás víziójához hozzátenni: Gyurcsány nem indulhat el az általa vízionált roncsderbi 2.0 listáján.

Ez féléves állóháborút gerjesztett a KISZ-ben szocializálódott kisnyugdíjasok testvérpártjai között, miközben Botka sikertelen tárgyalást folytatott az LMP vezetőivel, majd ettől a csalódástól szívenütve már nem ment el a többi ellenzéki párttal leegyeztetett randira sem. Így érthető módon nem sikerült neki egyetlen bizonyítékát sem felmutatnia annak, hogy a naftalinszagú, avitt kabátot és ájult lábszagot párologtató barnazoknis MSZP bárkinek is vonzó partnernek tűnhet a baloldalon.

Mindeközben összeveszett Puch pénztáros-oligarcha elvtárssal, kirúgta a szkinhed és Fidesz-vonalon nevelődött, a szociknál örökkön sikerrel machináló Molnár Zsoltot, és soha nem sikerült neki rendeznie a viszonyát a ma már a háttérben röhögő Mesterházy bukott-miniszterelnök-jelölt kollégájával.

Ma ott tart a félelmét agresszív tónusú magambiztossággal palástolni próbáló Vaci Laci, hogy egy a 168 Órának adott interjúban árulóknak, kollaborálóknak és balekoknak titulálta azokat, akik szerint a túltolt emeszpésség, az önhitt nagypártiság és a nyilvánvaló képtelenség a saját hátország rendbetételére képtelenség semmire nem garancia. Szerinte nincs szükség az Együtt, LMP, a Párbeszéd formálódó szövetségére, az Új Pólusra, miközben a szociktól megszokott pofátlansággal foglalta le Botka szadeszből jött embere az ujpolus.hu, az ujrendszervaltas.hu és az ujrendszervaltok.hu domaineket.

Botka László jelenleg nagy bajban van: hiszen durván összeveszett saját pártja legkíméletlenebb karaktergyilkosaival, miközben az MSZP-n belüli helyzetén csak az javíthatna, ha értékelhető eredményt tudna felmutatni a szocialisták támogatottságát jelző közvéleménykutatási adatokban továbbá be tudna húzni néhány értelmezhető szereplőt és pártot az általa meghirdetett összefogásba - mindez viszont a tudományos fantasztikum kategóriájába csúszott a mai napon.

Az LMP és a Momentum nyilvánvalóan kívülmarad a szocialisták által felkínált halálos ölelésből, míg az Együtt és a Párbeszéd láthatóan tanult a 2014-es roncsderbin történtekből, így rájuk sem számíthatnak a naftalinszagú gyurcsányisták és az audis, puchista bizniszszocialisták sem.

Habonyéknak már a Rolex és a költséges búvárkodás témáját sem kell napirenden tartani, hiszen Botka saját alkalmatlansága, a szocialisták legendásan zűrös belső viszonyai és a Fidesz által kilóra megvett korrupt "kispajtások" már zuhanó pályára állították ezt az amúgy is viharvert permetező repülőt.

Botka László a lényeget tekintve megbukott. Ennek hivatalos elismerése már csak napok vagy hetek kérdése. 

A bejegyzés trackback címe:

https://oregharcos.blog.hu/api/trackback/id/tr3412694273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása