Öreg Harcos Blog

Öreg Harcos Blog

Gyurcsány fütyül Orbán megbuktatására

2016. október 20. - Öreg Harcos

Volt egy sikeres új-ellenzéki tüntetés, amit az LMP, a Párbeszéd és az Együtt vezető politikusai hoztak össze október 16-án, majd Gyurcsány emberei beröffentették a kommunikációs láncfűrészt, hogy elégtételt vegyenek ezeken a szervezeteken, mivel szerintük ezek Orbán érdekeit szolgálják. Mi egy kicsit másként látjuk az érdekek mezejét.

Mi, öreg harcosok már idén júliusban megírtuk, hogy:

"az új vezetésű MSZP és hű szövetségese, a DK sem győzelemre készül, pedig mi öreg harcosok naiv pillanatainkban eddig azt hittük, hogy ha van párt Magyarországon, amely közös listát és a 2014-eshez hasonló választási szövetséget akar, akkor a Demokratikus Koalícióra, Gyurcsány Ferenc pártjára gondoltunk. Ők azok, akik névtelen blogjaikon, kül- és belföldi internetes szövetségeseikkel mindig és mindenkor azt harsogták, hogy közös lista kell, az a győzelem kulcsa. Ráadásul a DK megmondói szerint mindenki más, aki picit is mást gondol, az minimum a Fidesz bérence, áruló, de biztosan nem őszinte demokrata. (...) Mi továbbra is úgy látjuk, hogy az MSZP és a DK csak osztozkodni akar, alkudni és „orbántakarodjott” kiabálva ismét választást veszíteni 2018-ban."

2016 szeptember 1-én Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK volt elnökségi tagja is lényegében ezt fogalmazta meg a 168 Órában megjelent írásában:

"Az utóbbi hónapokban szétforgácsoltuk az energiáinkat: túl sokat, túl aprólékosan foglalkoztunk részletes közpolitikai programvitával, olyan taktikai kérdésekkel, mint a képviselőjelölt-kiválasztás vagy az ellenzéki együttműködés technikai részleteinek taglalása. Szakértelmet kell sugallnunk, de ez a minimum, ami önmagában nem pótolhatja a hitelességi és bizalmi deficitet. Már egyre több tagunkban merül föl, hogy egy sor kérdés, amellyel stratégiai és szervezeti szinten foglalkozunk, korántsem a 2018-as győzelmet szolgálja, hanem azt, hogy egy-két tucatnyi vezetőnk képviselői helyhez jusson. Csakhogy ma a parlamenti jelenlét egyedüli komoly nyeresége a költségvetési-pénzügyi támogatás, ami lényeges, de csupán célszerű: a közpénz csak akkor érdekes, értékes és hasznos, ha azt úgy tudjuk transzparensen, tisztakezűen és jogszerűen felhasználni, hogy azzal a polgárok összességét, vagyis a nemzeti érdeket szolgáljuk, ami nem más, mint a 2018-as győzelem és az utána következő országépítő munkánk. A mai helyzetben pusztán néhány tucat személy politikai pozíciójának biztosítása pénzpocsékolás, sőt erkölcsi visszaélés a közjavakkal."

Kerék-Bárczy Szabolcsot ezért az írásáért bolseviki könyörtelenséggel zárta ki Gyurcsány és köre a DK-ból, mint elhajlót.

Miközben a DK az összefogás-fétis fő termékmenedzsere, addig hol a DK által üzemeltetett blogokon, hol személyesen Gyurcsány kommunikációs váteszein keresztül szól hol a mandulásból, hol az első emeletről vagy esetleg éppen a vágóhídról a ricsaj, miszerint mindenki lúzer, aki nem akar Gyurcsány roncsderbijében versenyezni.

Gyurcsány és emberei hazudnak, és ezt Kerék-Bárczy naiv őszinteséggel, mondhatni az őszödi beszéd bátorságával fogalmazta meg a "Paradigmaváltást!" című írásában, majd az őszödi beszéd őszinteségére oly büszke DK száműzte ezért a soraiból. 

Valójában Gyurcsány fütyül az Orbán rezsim bukására. Fütyül rá, mert nem nyerni akar, hanem túlélni. Nem Orbánt akarja legyőzni, hanem az MSZP aktuális elnökét, akikből már három is volt, mióta Gyurcsány távozott az MSZP-ből, mert öt éve ők szintén nem Orbán legyőzésére figyelnek, hanem arra, hogy mi a helyes stratégia Gyurcsánnyal szemben.

Ideje lenne felismerni, hogy a Fidesz, a DK és az MSZP a kudarcos múlt és a súlyos jelen, a változáshoz és egy normális országért rájuk kell fütyülni (annál kicsit erősebben és hangosabban, mint ahogyan a Monty Python-csoport legendás filmjében, a Brian Életének végén tették a megfeszített szereplők).

fotó: Life Of Brian / youtube.com

A bejegyzés trackback címe:

https://oregharcos.blog.hu/api/trackback/id/tr1711823651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása