Öreg Harcos Blog

Öreg Harcos Blog

A DK, Eörsi Mátyás és a kettős mérce

2016. augusztus 05. - Öreg Harcos

„Mondja el ő [Orbán Viktor] az övéinek, hogy miért támogatja a magyar liberálisok egyik szimbolikus alakját, a DK egyik vezetőjét egy ilyen fontos posztra, hiszen ha jól értem, az ő szemében mi vagyunk az ősellenség” – írja Gyurcsány Ferenc annak kapcsán, hogy kiderült, Eörsi Mátyás a magyar kormány támogatásával készül megpályázni a Demokráciák Közössége nevű nemzetközi sóhivatal főtitkári pozícióját.

És amikor ezt olvassuk, öreg harcosok, akkor Gréczy Zsolt kedvenc zenekarával szólva: bennünk „elpattant egy húr.”

Elemezgessük hát a volt miniszterelnök remek mondatát, melyben már első ránézésre is három ténybeli hibát találunk.

Egy. Nem, Eörsi Mátyás soha nem volt a magyar liberálisok szimbolikus alakja. Minden bizonnyal Gyurcsány Ferenc egyszerűen összetéveszti Eörsi Mátyást a nagybátyjával, Eörsi Pistával. Mert Eörsi István, nos, ő valóban szimbolikus alak volt. Neki köszönhette Mátyás, hogy egyáltalán szóba álltak vele a szabad demokraták. Dacára annak, hogy Solt Otíliát vagy Kis Jánost – akik szintén szimbolikus alakok – minden bizonnyal zavarta kissé, hogy a mi Matyink már a rendszerváltás tájékán akkora Audival járt, amelynek hátsó ülésén simán elfért volna az SZDSZ fél ügyvivői testülete.

Eörsi Mátyás ugyanis jól ismerte fel a glasznosztyban rejlő üzleti lehetőségeket, és a Bauer Miklóssal 1987-ben közösen alapított ügyvédi irodája szépen terelgette a külföldi befektetőket az állami vagyont éppen szétlopó kommunisata és késő-kádári apparatcsikok felé (lásd az ún. spontán privatizáció történetét). (Ez a Bauer Miklós egyébként az a Bauer Miklós, igen. Akinek bűneihez semmi köze nincs tisztességben megőszült fiának.)

Az Eörsi és Társai Ügyvédi Iroda másik, legfényesebb tette kétségkívül az volt, amikor egy legendás ávóst, Vajda Miklóst védték magyarországi  perében. Vajdáról legyen elég annyi, hogy ő volt egyebek mellett Rajk László és Pálffy György vallatótisztje, és arról volt híres, hogy nem csak kihallgatta meg bántalmazta, de ki is fosztotta az eljárás alá vont személyeket. 1956-ban Ausztriába menekült, majd egy kontinenssel odébb, Ausztráliában telepedett le, ahol fogorvosnak hazudta magát, mígnem felismerte az egyik vallatott özvegye. Nna, éppen őt védte Eörsi Mátyás ügyvédi irodája hazánkban a rendszerváltás utáni években, és joggal kritizálták őt ezért akkortájt az SZDSZ-en belül is. Szimbolikus alak tenne ilyet? Nem.

Kettő. A Demokráciák Közössége nem egy fontos szervezet, hanem egyike annak a számos nemzetközi sóhivatalnak, melyet aktív korukban jelentékeny politikusok aggkori melegedőjének hoznak létre (esetünkben Madeleine Albright volt USA külügyminiszternek és Bronislav Geremeknek, a lengyel ellenzék valóban szimbolikus alakjának). A magyar olvasó is csak akkor találkozhatott ezzel az intézménnyel, amikor közel két éve volt egy amerikai civil szervezet, amely felvetette, hogy ki kellene zárni Magyarországot a soraikból. Gréczy Zsolt a DK nevében akkor fel is szólamlott rögvest, egyenes ívet húzva a varsói székhelyű szervezetből való kiűzetés és egy elkövetkezendő NATO és EU exit között. Lehet, hogy Gréczy szerint már nem kell bennünket kizárni...

Három. Lehet, hogy valamikor Gyurcsány Ferenc volt az ősellenség, de mára csak a NER plüssmacija lett.

Bejárogat a parlamentbe, „tévedésből” megszavazgat ezt-azt, gyújtó hangú Facebook-posztokat írogatnak Gréczy Zsolttal, majd az ellenzéki együttműködést széttrollkodva 500 fős tüntetéseket szerveznek, ahol elmondják azt, amit már megírtak a Facebookon.

Kell ennél kényelmesebb ellenzék a NER-nek és Orbánnak? Bizonyosan nem.

Nem lehet egyszerre az Orbán-rezsim legkeményebb ellenzékének hazudnia magát Gyurcsány Ferencnek és a DK-nak, és közben döccenés nélkül elfogadni egy ilyen állást Orbán támogatásával. Igaza van Bruck Andrásnak, aki szerint ez a kinevezési esély csak két embernek jó, Eörsinek és Orbánnak.

Ami még ennél is fontosabb az az, hogy a DK és különösen Gyurcsány és Gréczy eddig fenntartották maguknak a jogot, hogy minden ellenzéket érintő kérdés legfőbb erkölcsi bírálói legyenek. Quimby-ügyben előre rohanva átkozzák ki értelmetlenül a Tusnádon is kiváló zenekart. Fodor Gábor teljes erkölcsi megsemmisítéséről szónokolnak csak azért, mert mást gondol hozzájuk képest az október másodikai népszavazásról. Ha pedig valaki nem Gyurcsány kottája szerint képzeli a 2018-as győzelmet (valójában a vereséget), akkor szintén ők rohannak előre ügyeletes pálcatörőkként, és mondanak ítéletet mindenkiről kéretlenül. Alapvetően erkölcsi megsemmisítést elkövetve. (És sok kárt okozva.)

Mert képzeljük el, hogy mi lett volna, ha nem Eörsit, hanem Fodor Gábort jelöli Szíjjártó ugyanerre az állásra? Mi lett volna, ha a korábban Kabulban az ENSZ mellett dolgozó, PM-es Szabó Tímeát nemzetközi szervezeti állásba delegálja a magyar külügy? Vajon mit kapott volna Gőgös Zoltán szocialista agrárszakember, ha Orbán Viktor őt jelöli a FAO (az ENSZ mezőgazdasági szakosított szervezete) intéző bizottságába? Igazat adott volna nekik vajon Gyurcsány vagy Gréczy?

Ugyan, dehogy. Minden fentebb sorolt esetben a DK teljes mellszélességgel esett volna neki a kormány által helyzetbe hozott társ-ellenzékieknek. Mindenféle neves és névtelen blogok rugdalták volna őket végig az információs szupersztrádán. És Orbán legigazibb ellenfeleként Gyurcsány és Gréczy azonnal  morális fennsőbbséggel tört volna pálcát minden éritett felett.

Ha van következménye ennek az egész Eörsi-ügynek, akkor az az, hogy örökre elhallgathat a hazug és politikai fundamentalizmustól átitatott gyűlölködésében Gyucsány és Gréczy.

Aztán persze az is kiderül szépen, hogy az a DK alelnöke eltitkolja néhány cégét, de Gréczy hallgat, mint a sír. Meg az is, hogy Gyurcsány, volt miniszterelnökként továbbra is bejárogat eligazításért a Külügyminisztériumba, de még csak arra sem tesz erőfeszítést a DK, hogy cáfolják.

Együttműködnek ők a rendszerrel, ahogy kell. Csak eddig letagadhatták. Egy csokor beszélő plüssmaci, ennyi maradt belőlük. Mi, öreg harcosok, igazán sajnáljuk ezt. Mert természetesen kormányváltást a plüssmacik nem akarnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://oregharcos.blog.hu/api/trackback/id/tr468955024

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: I. István a magyar történelem első bolsevikja 2016.08.06. 13:26:00

I. István véreskezű király, azaz Vajk volt a magyar történelem első magánvagyonok államosítását végrehajtó bolsevikja, a múltat végképp eltörölni szellemében. E külföldi seregek segítségével hatalomra került király adta oda önként a Bécsi medencét, (...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása